Századok – 1919-1920
Tárcza - Hivatalos Értesítő - 419
A MAGYARORSZÁGI JÁNOS-LOVAGOK A XVI. SZÁZADBAN. 477 várt, ezért alkudozásba lépett Ferdinánddal a vár átadása ügyében. Török Bálintné még 1542-ben elhagyta Szigetvárát és gyermekeivel együtt Csurgóra költözött. Csurgóra azonban Zrinyi Miklós tartott igényt, melyet tőle annak idején Török Bálint erőszakkal elvett. Zrinyi Miklós még 1543 június 4-én kérvényt intézett Ferdinándhoz, a melyben felhívta a király figyelmét ígéretére, hogy Csurgó várát és tartozékait neki visszaadja. Ferdinánd már jún. 22-én megbízta tanácsosait, hogy Török Bálint nejével a csurgói uradalom átadására nézve alkudozásokba lépjenek. Az alkudozások sikerre vezettek, Török Bálintné elhagyta Csurgót és Debreczenbe költözött, hol férje utáni bánatában csakhamar befejezte viszontagságos életét. Zrinyi Miklós azonban nem egyhamar jutoct Csurgó birtokába. Zrinyi ellen Török Bálintné hatalmaskodási pert indított, mert még 1542-ben, midőn Zrinyi a Drávántúlról Joachim brandenburgi választó pesti táborába vezette hadait, útközben az akkor még Török Bálintné birtokában levő Csurgó környékét, majd Pápát, sőt Török Bálint Győrmegyében fekvő birtokait is elpusztította.1 E hatalmaskodási per lehetett az oka annak, hogy Török Bálint fiait : Jánost és Ferenczet még 1548-ban is Csurgó birtokában találjuk.2 Végre azonban Zrinyi Miklós kiegyezett a Törökcsaláddal. Midőn a Törők-testvérek az 1552. évi országgyűlésre Pozsonyba jöttek, Zrinyi Miklós felkérte őket Csurgó átadására. Az átadás a zalavári convent kiküldöttjei és Térjék Tamás, Nádasdy kanizsai tisztjének mint Zrinyi Miklós megbízottjának közbejötte mellett 1552 április hó 23-án tényleg megtörtént.3 Csurgó után a vránai perjelség többi birtokai is gyorsan cseréltek gazdát. Glogovnica, Tkalec, Poljana, Opatovina birtokokat 1569-ben a csázmai nagyprépost kapta, Bratulic Simon zágrábi püspök II. Mátyás király engedelmével e birtokokat 1611-ben a zágrábi és a varasdi jezsuitáknak adományozta.4 Bozsjakovinát 1563-ban Zrinyi Miklós hozo-1 Salamon Ferencz: Az első Zrínyiek. 366—367. 2 Pannonhalmi Szent Benedek-rend tört. VII. 31. 3 Salamon Ferencz : Az első Zrínyiek. 367—368. — Füesy Tamás : A zalavári apátság tört. Pann. Szent Benedek rend tört. VII. 156. — Németh Béla : Szigetvár története. 89—90. 4 Kukuljevió Ivan : Priorat vranski. Rad. LXXXII. 64.