Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Takáts Sándor: Rajzok a török világból. III. köt. Ism. Srs. 65

5S TÖRTÉNETI IRODALOM. nagyon leves-e a maláta. Törkölyhányó kapával jól meghányták, hosszú vesszővel jól megszurkálták a törkölyt, azután a csap helyén, a harmadik (később a "negyedik, ötödik) abroncson felül megfúrták s a mi most kijött (a csepegésbort) elvitték. Szüret után a törkölylátók, kádszúrók új foglalkozáshoz fogtak. Mert hogy az Isten Magyarországot nagy borbőséggel szerette s eleinte nem soká hagyták állani a bort, már csak azért sem, hogy a rossz ivóvíztől el ne betegüljenek, hamarosan akadt dolguk. Borlátók, borbírák lettek, megállapították a bor jósága fokát, vigyáztak a korcsmára (hímes házra) való borokra vag}' mint kádméretők, akolómesterek, borvetők, korcsolyások foglalkoztak. A magyar ember mindig tudta élvezni a természet szépségeit, tudott gyönyörködni a föld termésében. Hiszen még a nagy fát, a hársat vagy, mint nevezték, száldokfát is úgy szerette, hogy szinte babonáskodással határos (305—318. 1.). Érthető, hogy a kertészkedés különféle ágai előkelő uraknál, asszonyoknál, a népnél kedves foglalkozás voltak. Takáts könyvének utolsó fejezetei : kertészkedés a török világban (358—377.1.), első tulipánjaink (378—387.1.), dinnyeszüret a hódoltság koxában (388—395.1.), a sáfrányoskert (405—410. 1.), a méheskert (411—421. 1.) a régi idők kerti munkálkodásáról szólnak, melyet a szerző az erősödő műveltség jelének vesz s örömmel állapítja meg, hogy a kertészkedés bizonyos ágaiban a nyugati népeknél is előbbre volt a magyarság. Különösen a magyar gyümölcsészetnek volt nagy jó híre s Nyugat tőlünk kapta a legnemesebb fajtákat. Az udvar is a magyar urakhoz fordult csemetékért, oltógalyakért s ezektől kapta a legjobb gyümölcsöket és hozzá legkorábban. Érett cseresznyét május első napjaiban, dinnyét június közepe előtt tudtak küldeni, asszonyaink május legelején zöld borsóval kedveskedtek az udvarnak, pedig nem melegházban termelték. Valóságos versengés volt úriasszonyaink közt, ki tud előbb valamit küldeni s boldog volt, a ki a legkoraibb, legfinomabb gyümölcscsel jelenhetett meg, mert az ilyent I. Ferdinand kitüntette ; az ilyenről azt mondták, elnyerte az újság pályáját. Virágkert észetünk sem volt utolsó. A tulipánról Takáts azt tartja, a XVII. sz. negyvenes éveiben kerül elő a neve (tulipagyökér), de Batthyány Ferencztől már 1587 tavaszán kértek tulipánt. A kertészkedéssel közvetlen kapcsolata volt a méhészetnek, melyet külső kereskedelmünk szempontjából sem utolsó hely illett, mivel a XVI—XVII. század egyik legkeresettebb kiviteli czikke a méz és a viasz. Régi műveltségünk irott emlékei, mondja egyik helyen Takáts, nagyobb számmal csak a XVI. századtól maradtak ránk. A mindent földerítő családi levelek s összeírások csak ebből a