Századok – 1919-1920

Tárcza - Hivatalos Értesítő - 524

22 RÉSZLETES UTASÍTAS ÚJKORI FORRASOK KIADÁSARA. 1. A tartalommutatóba fölveendők a források czíme (8. §. i.) és az esetleges fejezetczímek (részczímek) a kiadványban adott sorrendben. 2. A kimerítő név- és tárgymutatóba vezérszavakul föl kell venni a közölt forrásokban előforduló összes tulajdonneveket közelebbi meghatározással (pl. személynév = sz. п., család = cs.) és minden politikai, társadalom-, gazdaság-, egyház-, jog-, had-, művészettörténeti vagy bármi más szempontból fontos tárgyat (köznevet) eredeti alakjában (pl. ius patronatus, flotta, maréchal, Hofkammerrat) szükség esetén utalással az összefoglaló magyar vezérszavakra (pl. fegyvernemek, udvari tisztviselő). 3. A hol a forrásanyag teljes megértéséhez technológiai ismeretek szükségesek (mint pl. bányászatnál, pénzverésnél, selyemtenyésztésnél) ott a műszavakat abc rendben külön szakmutatóba kell foglalni s e szavakhoz lexikonszerű rövid tárgyi magyarázatokat fűzni, hogy így ne legyen kénytelen a szerkesztő a technológiai kérdésekre a bevezetésben kiterjeszkedni, avagy jegyzetben szétszórt magyarázatokat esetleg ismételten adni. 4. A nyelvújítás korát megelőző forrásoknál különösen indokolt esetben szómutatót is kell készíteni, melybe betűrendbe foglalva fölveszszük a latin és más idegen nyelvű szövegben előforduló magyar szavakat eredeti alakjukban minden változtatás nélkül. A különféle alakban előforduló neveket és szavakat úgy a név-és tárgymutatóban, mint a szómutatóban egy czímszó alatt kell összefoglalni az eltérő alakoknál megfelelő utalással (pl. Desöfi, 1. Dessewffy, Deseöffy 1. Dessewffy, Dessewffy 1. Desöfi, Deseöffy). Ч- §• A kiadvány alakja és a betűtípus. A kiadvány alakja nyolczadrét, szedése német szövegnél is latin betű. A M. Tud. Akadémia szabályai középkori latin források közlésére. A latinnyelvü forrásszövegek, még pedig mind az oklevelek, mind egyéb történeti források közlésében alapelv, hogy a szöveget a tudományos használatra mennél alkalmasabbá tegyük, megtartva az eredetinek mindazokat a helyesírási és egyéb sajátságait, melyek a szöveg korára és írójára jellemzők. 1. Az újkori forráskiadványokban (1526-ot véve határpontul) általában a humanista helyesírást alkalmazzuk. Az ettől eltérő eljárást meg kell okolni. 2. A középkori szövegekben : a) az ae és oe diphtongusok jelölésére használt e, j (caudata), at (coarctata), ae és oe, valamint az egyszerű i (j) jelölesére használt y és i mindig eredeti alakjukban tartandók meg ; b) a -ci és -to'-szótagot magánhangzó előtt a szó etymologiájának megfelelően humanista helyesírással írjuk (pl. confirmatio, positio, de: beneficium, felicia). c) az и és V betűk jelölésére írt u, v és w, valamint az « jelölésére használt j (hosszabbított i), ii jelölésére használt »';' és у írásában a humanista gyakorlat irányadó (pl. universis nem vniversis, vagy vniuersis ; video nem wideo ; vulgo nem wlgo ; iam, idcirco nem jam, idcjrco ; iis, fluvii s nem ys, ijs, fluvij) (de v. ö. 10. pont) ;