Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Balanyi György: A Balkán-probléma fejlődése. 1856–1914. Ism. Patek Ferencz 501

502 TÖRTÉNETI IRODALOM. 502. Ausztriával való örök torzslakodás. A ministerium, a kormánypárt, ezek sajtója és uszálya nem bolygatta a külügyi kérdéseket, örült, hogy legalább ezzel a kormányzati ággal nem volt baja. Az ellenzék — különösen a véderő körül folyt ádáz harczok során — természetszerűen ütötte, a hol lehetett a monarchia külpolitikáját, akár jó volt az, akár nem, egyszerűen azért, mert azon keresztül a dualismust üthette. Külpolitikai kérdések azonban a nagyközönségben nem keltettek visszhangot, a sajtó sem sokat törődött velük. Csak közvetlenül a háború előtt, a mikor a függetlenségi párt jelentékeny időre elveszítette minden kilátását arra, hogy a belpolitikában Tiszával szemben érvényesülni tudjon, szánta rá magát Károlyi vezetésével egy kis extremista 48-as csoport, hogy kívülről próbálják megerősíteni a maguk positióját az által, hogy a hivatalos hármasszövetségi politikával szemben orosz s főként franczia-barát politikát inauguráljanak. Ez a csodálatosan csekély felelősségérzetről tanúskodó kalandos kirándulás mutatta legjobban, mily kevéssé volt nálunk, még hivatásos politikusaink között is, kifejlődve a külpolitikai kérdések nemzeti jelentőségének tudata. Ez persze nem írható egyedül az érdeklődés hiányának számlájára. Dualistikus berendezkedésünk, a mely a külpolitikát kiemelte a két állam népképviseletének köréből s a külügyministert csupán a könnyebben kezelhető delegatiókkal való közvetlen tárgyalásra utalta, egyrészt megkönnyítette, simává tette külügyministereink életét, minthogy zavartalanabbul és a többé-kevésbbé mindig laikus parlamenti csoportok befolyásától menten követhették az előttük leghelyesebbnek látszó utakat. Ennek az előkelő elkülönülésnek persze megvolt az a hátránya, hogy a monarchia külpolitikája elvesztette az összeköttetését az általa képviselt népek gondolatvilágával. Nem mintha nem képviselte volna eléggé híven e népek érdekeit ; a diplomatiánk ellen e tekintetben emelt panaszok minden esetben túlzottak, sőt a legtöbbször teljesen alaptalanok s a látszat, hogy a külügyministerium külön politikát folytatott, mely nem egyezett Ausztria, illetve Magyarország politikájával, túlnyomórészt onnan eredt, hogy nagyon különböző jellegű, törekvésű és érdekű nemzeteket és fajokat képviselve, politikája csak a compromissumok eklektikus politikája lehetett. Az igazi baj, úgy látszik, nem is ez volt. De a monarchia népeinek s különösen a magyarságnak a gondolatvilágában a külpolitika valami transcendentális dologgá lett, a melyről néha tán tudomást vettek, de iránta nem érdeklődtek, a melynek tényeit nem iparkodtak megérteni, czéljait pedig nem érezték a maguk czéljainak, a melyért spontán tenni valamit, maguktartásával támogatni, alig jutott eszükbe. Külpolitikánk-