Századok – 1919-1920
Történeti irodalom - Eppstein; Fherr G. v.: Fürst Bismarcks Entlassung. Ism. Balanyi György 497
TÖRTÉNETI IRODALOM. 499 Ilyenek voltak a Bismarck-bukás kutatásának lehetőségei és eredményei egészen a legújabb időkig. Kevés positiv tárgyi ismeret, bőséges phantasia és kisebb-nagyobbmérvü elfogultság — körülbelül ez volt a helyzet signaturája. A forradalommal teremtett új helyzet azonban — úgy látszik — e téren is új lehetőségeket nyit. Rövid egymásutánban és egymástól függetlenül két nagyfontosságú publicatio jelent meg, a melyek végre okmányszerü alapra helyezik a kérdést és lehetővé teszik a történettudomány elveinek szabályszerű alkalmazását. Az egyik Schütter Jánosé, a bécsi házi, udvari és állami levéltár igazgatójáé,1 a másik pedig báró Eppstein György titkos tanácsosé. Schlitter publicatiója hét missilis levelet ölel fel, melyek Bismarck, Ferencz József és Vilmos császár tollából erednek s az utolsó kivételével mind közvetlenül a bukásra vonatkoznak. Míg azonban Bismarck és Ferencz József írásai egészen jelentéktelenek, új momentumot alig tartalmaznak, a császár 1890 április 3-ról keltezett levele valóságos történeti értekezés és egyben önigazolás császári barátja s talán — nem lehetetlen — az utókor előtt. A levél érdekességét nagyban fokozza az a körülmény, hogy előadásában nem szorítkozik csupán az utolsó napok vagy hetek eseményeire, hanem visszanyúl egészen az 1889 nyarán történtekig s nem elégszik meg a külső dátumok egymás mellé állításával, hanem lélektanilag is iparkodik megmagyarázni a fejleményeket. Ezzel szemben viszont nagy fogyatkozása, hogy híjával van a megfelelő történeti távlatnak. Túlságosan közel van az eseményekhez s kelleténél jobban érzik rajta az utolsó hetek keserűségének fanyar íze. A császár szabadjára engedi benne lobogó temperamentumát s az egész krisisért Bismarckra hárítja át a felelősséget. Hangja nem az objectiv történetíró lehiggadt hangja, hanem az események forgatagában benne élő ember subjectivismussal át- meg átitatott önigazolása. Előadásában nem annyira a tárgyi igazság megismertetésének gondolata, mint az az igyekezet vezeti, hogy a maga szerepét lehetőleg tisztázza s a felelősség terhét és ódiumát másokra tolja át. De a levél így is elsőrendű történeti documentum. Nem fejti meg egészen a rejtélyt, de nagy mértékben hozzájárul megfejtéséhez. Ha lehámozzuk róla a subjectiv részleteket, a megmaradó positiv történeti váz még mindig eléggé izmos ahhoz, hogy az 1890 január—márcziusi események új reconstructiójának alapjául szolgáljon. 1 Briefe Kaiser Franz Josefs I. u. Kaiser Wilhelms II. über Bismarcks Rücktritt, österreichische Rundschau, 1919. 58. k. 97—110. 1. 32*
