Századok – 1919-1920

Tárcza - Hivatalos Értesítő - 419

A MAGYARORSZÁGI JÁNOS-LOVAGOK A XVI. SZÁZADBAN. 497 a lovagi erényekben. Ö volt az a kegyetlen kényúr, a ki 1573. évben a Gubec Máté-féle parasztlázadást előidézte. Barácsi Mátyás halála után ugyan Frangepán Kristóf is lépéseket tett, hogy a vránai perjelség kormányzói tisztét elnyerje, de II. Lajos király Burgio közbenjárására meghagyta Tahy Jánost, a kit különösen kedvelt, a perjelségi javak birtokában.1 Közvetlenül a mohácsi vész előtt üresedett meg a vránai perjelség s a mohácsi vészt követő zavarok közepette a János-lovagrend azt többé sohasem bírta visszaszerezni. IV. A török sereg már Pétervárad alatt táborozott, midőn Batthyány Ferencz bán a Pozsegához nem messze eső Rácsára gyűlést hirdetett, a hol az egybegyűltek Frangepán Kristófot kiáltották ki a Horvát- és Dalmátországokból egybegyűjtendő sereg vezérévé s a táborba szállás napjául Jakab apostol ünnepét (július 25-ikét) tűzték ki. A gyűlés eloszlása után Tahy János is csakhamar egybegyűjtötte a vránai perjelség fegyvereseit, a kikkel Batthyány Ferencz bán hadaihoz csatlakozva, a mohácsi csata előtt három nappal (aug. 26-án, vasárnap) megérkezett a király táborába.2 Ismeretes, hogy az 1526. évi aug. hó 29-én vívott mohácsi ütközetben Tahy János Batthyány Ferencz bánnal együtt az első csatarendben a jobbszárnyat vezényelte. Ebben a csatarendben foglaltak tehát helyet a vránai perjelség fegyveresei is. Szinte önkénytelenül felmerül a kérdés, vájjon a magyarországi János-lovagok közül kik vettek részt a mohácsi ütközetben. A vránai perjelség Barácsi Mátyásnak 1526. év elején bekövetkezett halála óta betöltetlen volt. Ezen időtájt csupán Sopronban, Győrött, Székesfehérvárott és Esztergomban találunk rendtagokat. Győrött és Sopronban azonban ekkor már alig egy-két rendtag tartózkodott, míg az esztergomi Szent Erzsébetről czímzett rend-1 Ignaz Aurelius Fessier—Ernst Klein : Geschichte von Ungarn. III. 344. 2 Isthvánffi ugyan úgy tudja, hogy a rácsai gyűlés Baracsi Mátyás vránai perjelt is fegyverbe szólította, a ki betegsége miatt akadályozva lévén, maga helyett Tahy Jánost küldte a király táborába, a ki elég erős lovas- és gyalogdandárral meg is érkezett, — atque in satis validam equitum et peditum manum tempestive adduxit. Isthvánffi Miklós : Regni Hungarici História. VIII. könyv. 80—84. lap. 1685. évi kiadás.