Századok – 1919-1920
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Turócz vármegye vámhelyei és forgalma a középkorban 34
38 MALYTTSZ ELEMÉR. a következő évben is csak arra vonatkozólag hozott rendelkezést, hogy a földesuraiknak élelmiszert szállító, illetőleg maguknak a malomból gabonát hozó jobbágyoktól nem szabad vámot szedni,1 azaz a mit az 1437-i összeíró oklevél Turóczmegyében mint már régóta érvényben levő szabályt említ. A városok egyik sarkalatos kiváltsága szintén legtöbbnyire a vámmentesség volt. így vannak mentesítve a vámfizetés kötelezettsége alól Szentmárton,2 Mosócz,3 Szucsán,4 Túrán 5 városok polgárai s ugyanezt a kiváltságot élvezik a liptómegyei városok : Németlipcse, Rózsahegy, Verbicze, Hibbe,6 Turóczmegyében sűrűn megforduló kereskedői. Hasonló előnyben részesült délen Besztercze- és Körmöczbánya is, míg Zsolna polgárai 1321-i kiváltságlevelük szerint csak Turóczmegye határáig voltak mentek.7 Kiváltságuk csak 1414-ben lett az egész országban érvényes.8 Az elnyert kiváltságnak azonban nem volt könnyű érvényt is szerezni. Nemetlipcse például sorban minden uralkodótól megerősítést nyert kiváltságaira s mégis folyton külön, néha ad personam szóló, parancsleveleket kellett kieszközölnie a- vámszedők és vámtulajdonosok ellen, hogy respectálják jogait, így figyelmeztette Albert 1438-ban Rudna, Szentmárton, Szucsán vámszedőit, Mátyás pedig már kemény fenyegetést ígért, hogy a tovább is igaztalanul eljáró vámot a vármegye fő- vagy alispánjával saját számára fogja lefoglaltatni.9 A felhozott esetek is igazolják, hogy súrlódás nélkül nem ment végbe az ellenőrzés munkája. A vámszedők — ha módjukban állott — megfizettették a vámot azokkal is, a kik fel voltak mentve alóla. Városi polgárnál nem járt minden kellemetlenség nélkül az igazolásnak Zápolyai Istvántól Liptómegvében életbeléptetett az a módja sem, hogy a városi hatóság a polgároknak igazolásukul levelet és pecsétet adottViszont az utasok az ellenőrzők éberségét kijátszhat -ták az álutak, a falsa, obliqua via-k segítségével, a melyeken 1 Corpus iuris. 1492. 86. t.-cz. 2 Letopis Maticc Slovenskej. 1874. I. 81—S2. 1. (1475-ból). 3 Gróf Révay-levéltár. »Blatnica«. III. 2. 4 Királyi könyvek. XI. kötet. 293. 1. Országos Levéltár. » U. o.' III. к. 792, 794. 1. • L. a Tört. Társulat liptónaegvei kirándulásáról szóló jelentéseket az illető városok alatt. Századok. 1909. évi. 7 Fejér : Codex diplomatics. XI. 508. « U. о. XI. к. 542. I. ' Századok. 1909. évf. 864. 1. 19 U. о. 8Ó7. 1.