Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Hanotaux: La guerre des Balkans. Ism. Frideczky József 403

TÖRTÉNETI IRODALOM. 405 hangoztatja már ekkor az entente a ránk nézve veszedelmessé vált jelszót, a nemzetiségek önrendelkezési jogát, látjuk, hogyan rángatja a háttérből a látszólag önrendelkező, önczéljaikért küzdő nemzeteket az orosz diplomatia. Látjuk egymásután az izgalmas játék sakkhúzásait. Az Aegei-tenger szigeteinek olasz megszállását nyomon követi az európai balance helyreállítására a nagyhatalmak kapzsi marakodása a korhadó Törökország roncsain. A monarchiát az öt megillető résztől, melyet a Berchtoldféle propositio körvonaloz, csak úgy lehet elütni, ha valami módon elszakítják Törökországtól. A háború létrehozza a jelszót : »A Balkán a balkániaké !« Különösen tanulságos a háború első felét lezáró londoni conferentia rajza és Francziaország ideges erőlködése, hogy a már-már veszélyeztetett európai békét fenntartsa. Az egész conflictus alatt Francziaország, mint nem közvetlenül érdekelt fél, a mediater szerepében tetszelgett s mindent elkövet az európai harmónia megmentésére. Csak olykor tör elő az idegesség, valami előérzet, hogy ily érdekellentétek közt az európai háború nem kerülhető el. Hajlandó volna bízni Vilmos császár jubileumi békeigéreteiben, de rémülettel látja a német hadikészülődéseket, noha igyekszik megnyugtatni önmagát, hogy a háborúra készülődés előfeltétele a békének. És mégis erőn felül, idegeket megfeszítve készülődni ! Mindenki békéről beszél, de a levegő nyomasztó, vihar készül. Mikor a török birodalom csendes, érdekspherákra osztása megkezdődik, akkor az eddig háttérben lévő Francziaország is megmozdul s követeli részét, a Libanonvidéket, panaszkodva Anglia ingadozó politikája miatt. A monarchia politikáját is elég világosan látja és részrehajlatlanul bírálja, noha nem foglalkozik vele oly kimerítően, mint bennünket érdekelne. Kevésbbé kielégítő az európai concert nagy karmestereinek, Anglia és Németország politikájának rajza. Mindkettőt a másodrangú hatalom kisebb látási niveaujáról, olykor naivan bírálja. Fél kimondani a vádat, mely lelke mélyén ott lappang : Németország háborút akar. Igyekszik megnyugtatni magát, aggodalmait lecsillapítani. Angliát, a nagy hallgatót, ki a »splendid isolation« mögé burkolózva fölénynyel mozgatja az eseményeket, ítéli meg leggyöngébben. Francziaországnak nagy szerepével annyira el van telve, hogy nem veszi észre, mint rángatja azt is Anglia. Az angol ravaszkodásokat gyönge ingadozásnak tartja és sokszor panaszkodik is, hogy Anglia barátsága nem egészen megbízható. Legjellemzőbb éles tekintete Romániával szemben. Rögtön észreveszi azt a ravasz rablóügyességet, melylyel e kis ország az