Századok – 1919-1920
Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 341
360 BÍRÓ VENCZEL. szóba lehet állani, hogy hűséget mutatnak, de egyik sem jelenthette, hogy Háromszék a fejedelmi parancs előtt azonnal meghódol, hogy letesz minden erőszakosabb fellépésről. Emiatt a fejedelem állandóan résen volt s közben folytonosan készülődött, bár Teleki, a ki még nem volt az udvarnál, még mindig a békés megegyezés mellett volt, még mindig bízott. Állandóan értesült mindenről, levelezett a vezető emberekkel, tudott Nemes és Mikes békéltető törekvéseiről. Voltak, a kik a megegyezésre őt is biztatták, így Keresztesi Sámuel azt állította, hogyha meglenne Béldi és Teleki között az igaz egyetértés, ketten a nyugtalanságot szépen lecsendesíthetnék. Teleki nyomban védekezett, hogy tudomása szerint ő Béldi vei jól van, a mivel a megoldást Béldire hárította. Mivel Bethlen Miklósnak úgy tűnt fel, hogy Béldi Mikes Kelemennel kibékült s észrevette, hogy a dolog Teleki ellen megy, azt ajánlotta, béküljenek ki kölcsönösen, a fejedelem hirdessen gyűlést, a hadakat oszlassa el, hogy ne féljenek az emberek. Nézete szerint az lenne a legjobb, ha a vármegyék hamar írnának a székelyeknek s a fejedelemnek, hogy tegyék le a fegyvert, ezzel Béldiéktől a szászságot is elvonnák. A vesztegségben léteit ajánlotta Bánfíy Zsigmond, a megegyezés mellett írt Telekinek Haller János is. Mindkét részről van fogyatkozás, mondotta; az orvoslás módja az lenne, ha mindegyik fél alábbhagyna feltett szándékában.1 Bár Keresztesi, Haller, Bethlen Miklós nem az udvari párt emberei, lehetett hatásuk Telekire, mert az utolsó napokig a béke híve maradt. Azonban a fejedelem nem tudott megnyugodni. Bár Mikes s Nemes Háromszékben való tartózkodása idején a fegyverkezést kerültették vele,2 de mikor ezek jelentéseiből látta, hogy a meghódolásról szó sincs, hogy a hűséghangoztás mellett csak húzzák-halasztják a megegyezést, akkor tovább készülődött. Nem érezte magát jól Ebesfalván, az erős Fogarasba akart menni. Sajátkezűleg írt Rhédei Ferencznek, hogy a kolozsvári őrségből huszonegy német és száz erdélyi katonát küldjön kísérőül, mert kevesed magával Fogarasba készül. Azonban riasztó hírek érkeztek 1 Keresztesi Sámuel Telekinek 1678 jan. 2. Szeben., Haller János Telekinek jan. 18. Fogaras. (Eredeti levelek a gr. Telekiek marosvásárhelyi lvt. Miss.) Bethlen Miklós Rhédeinek ? 1678 jan. 13. Szeben, Bánfíy Zsigmond Rhédeinek 1678 jan. 12. Vízakna. (Egykorú másolatok Teleki kövárhosszúfalusi Leveles könyvében.) 2 Naláczy Telekinek 1678 jan. 15. Fogaras. (Egykorú másolat Teleki kövárhosszúfalusi Leveles könyvében.)