Századok – 1919-1920
Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 341
BÉLDI PAL FELKELÉSE. 355 ülésben. Január elején volt gyűlés, de Béldi betegségére való hivatkozással nem jelent meg, pedig Bánffy Zsigmond tanácsúrnak Béldihez intézett levele szerint a fejedelem szívesen látta volna s látja bármikor, ha eljön.1 Mivel Béldi nem jött, a tanács megbízásából Mikes Kelemen készült Bodolára, Nemes János meg Háromszékbe ment, hogy a lakosságot megnyerje. Megérkezése után kiáltványt bocsátott ki, a melynek hatásáról úgy nyilatkozott, hogy attól megcsüggedtek az urak annál is inkább, mert a populé nem ért velük egyet, főleg azért nem, mert ő, Nemes, köztük van. Ugy látta, nem akarnak a fejedelem ellen felkelni, bár, mint mondotta, nem tudja, mi lakozik az emberekben. Messzebbről tekintve veszedelmesebbnek tűnt fel a helyzet. Ugyanis Mikes szerint, a ki január 8-án már Brassóban volt, Háromszéken nagy volt a készülődés. A hír szerint a hadnagyokat s a nemesség elejét tárgyalásra Bodolára hívták s Csáky is beszélt velük ; az a híre, hogy ha Csík-Gyergyó-, Kászont rávehetik, azonnal fegyveresen megindulnak ; Csíkba követet küldöttek ; ha a csíkiakat nem vehetik rá a csatlakozásra, akkor ők sem mozdulnak. Mikes Brassóba várta Nemest, a ki 9-én már ott is volt s Mikest a bemenetelre biztatta. Ez még aznap el is ment. Nemes Brassóban a kikkel csak összejött, köztük a polgármesterrel is, azokat a fejedelem iránt köteles hűségre figyelmeztette. Tagadták, hogy ártalmas dologba keveredtek volna s hűséget esküdöztek.2 Mikest Bodolán szívesen fogadták, az egyezségtől sem idegenkedtek. Megfogadtatták vele, hogy máskor is közéjük megy.3 Nemes és Mikes háromszéki bemenetele épen olyan időre esett, a mikor a háromszékiek gyűlést tartottak. Kökös, Prázsmár felé gyülekeztek, Prázsmáron azonban csak egy éj et háltak s a gyűlést január 11-én Kökösön tartották meg.4 A gyűlés összehívását az utóbb történt esemé-1 Daczó János Béldinek 1678 jan. 12. Szent Simon. (Eredetije az unitárius egyház kolozsvári lvt.) Erd. örsz. Emi. XVI. k. 427. 1. 2 Nemes János Telekinek 1678 jan. 8. Hídvég. (Eredetije a gr. Telekiek marosvásárhelyi lvt. Miss.) Mikes Naláczynak 1678 jan. 8. Brassó., jan. 9. u. a. u. annak u. ott, Cserei Farkas Naláczynak u. akkor, u. ott., Nemes Naláczynak u. akkor u. ott, Cserei Farkas Apafinak jan. ii. u. ott.. Nemes Nalánczynak jan. 12. Kilyén, u. az a fejedelemnek u. akkor u. ott. (Egykorú másolatok Teleki kővárhosszúfalusi Leveles könyvében). 3 Mikes Naláczynak 1678 jan. 14. Brassó (Egykorú másolat Teleki kővárhosszúfalusi Leveles könyvében.) 4 Nemes Naláczynak 1678 jan. 14. Bodola, a brassai bíró 23*