Századok – 1919-1920
Értekezések - BIRÓ VENCZEL: Béldi Pál felkelése - 341
BÉLDI PAL FELKELÉSE. 351 oda, egyébként hű és semmibe magát bele nem elegyíti. Bár Lázár s Keresztesi titokban továbbra is Béldivel éreztek, mégis csak egyidőre bíztak bennök annál inkább, mert Lázár csíki szerepléséről Apor István kedvezően nyilatkozott s mindkettőjüket maga Teleki nyugtatta meg.1 Az udvar szempontjából mindkét ember fontos, mert Lázár Csíkban, Keresztesi a szászok között volt szervező. Deczember végén olyan volt a helyzet, hogy Béldi mellett egészében csak Háromszék tartott ki, sőt Nemes szerint az emberek még itt is elcsendesedtek. Ez időben írhatta Bethlen Miklós Béldihez az utolsó levelét, a melyben biztatja, hogy ha már kardot vont, siessen ki a haddal, hirdessen Nagysinkre gyűlést, biztosítson mindenkit, hogy nem bántja, így vér nélkül lecsendesíthetik a mozgalmat. Béldi azonban nem jött.2 S a mint így törekvéseivel a legválságosabb helyzetbe jutott, egyszerre közszájra került Páskó neve, a kinek portai szereplése mindkét félt foglalkoztatta. Deczember 22-én Кару tudósította a fejedelemasszonyt, hogy Páskó egy török pasával, a ki a császár levelét hozza, Erdély felé útra kelt.3 Páskó ugyanis a reája bízott feladatnak megfelelt. Miután Kapyval Konstantinápolyba megérkeztek, Кару a nagyvezérnél kihallgatáson jelent meg. A nagyvezér megkérdezte tőle, miféle hírek vannak Erdélyben, mire azt felelte, hogy az országban minden csendes, kivéve, hogy a magyarországi határokon a felkelők a németek ellen küzdenek.4 Egy szót sem szólott Béldiről, a figyelmet a bujdosókra irányította, így Páskó mint a három nemzet követe, előállhatott. És pedig annyival inkább, mert rendes szokás volt, hogy a fejedelem adót vivő követével együtt az ország külön követe is megjelent. Кару után Páskó jelent meg, kinek a lovat s a ruhákat, a melyekkel a vezérhez ment, Кару adta.6 Páskó, miután az ajándékokat átadta,, a mi nemesemberrel szemben eddig hallatlan példa volt, panaszkodott Teleki s kormánya ellen. Elmondta, hogy 1 Erd. Orsz. Emi. XVI. k. 422., Teleki levelezése VII. k. 619.^ 623—624., Keresztesi Sámuel Telekinek 1678 jan. 2. Szeben. Eredetije a gr. Telekiek marosvásárhelyi lvt. Miss.) Teleki Lázár Istvánnak 1678 jan. I. Ebesfalva. (Eredetije az Erd. Nemz. Múzeum lvt. gr. Lázár család lvt.) 2 Bethlen M. Önéletírása I. k. 496—497. 1. 3 Tör. Magy. Áll. Okm. V. k. 483. 1. 4 Erd. Orsz. Emi. XVI. k. 420. 1. 6 U. о. XVI. k. 441. 1.