Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Lenin; N.: Staat und Revolution. Ism. Morvay Győző 194

198 TÖRTÉNETI IRODALOM. Hasonló hanyatlást mutat a pénzpiacz és a hivatalnoki munkásság. Az archangelski, a moszkvai gyárak nationalisalásával óriási összegekről nem tudtak elszámolni. Tőkék eltűnnek, elkönyvelve nincsenek és a szétosztás hivatalos elszámolás nélkül történik. A socialismus bukását leginkább a városok hanyatlása bizonyítja, a mi a kultura halálát jelenti. (Das ist der Tod der Kultur.) Emellett mind a falvakban, mind a városokban uzsorától és lánczkereskedéstől meggazdagodott parasztokra és polgárokra akadunk. Ez az antikulturális folyamat Gawronsky szigorú bírálatát hívja ki. Az 1917. és 1918. évi állapotokat nem tébolynak bélyegzi, mire első pillanatra mindenki hajlandó, hanem a tömegek félrevezető hypnotisálásában látja az okot, a mely egy édenországgal kecsegtette a tömegeket. A népet csőcselékestül, a mely gyávaságában, közömbösségében és önzésében cselekedett, még jobban szervezték az anarchiára és rombolásra, szinte lelkesítették reá. Istenítették ! Olyan feszültséget teremtettek, a mely nem bírja meg a nép rohanó romboló ösztönét. A gonosztettek dicsőítésben részesültek, az erőszak tombolt és a véres, korlátlan terror vérázott diadalokat ült. Trotzky szerint a bolsevismus annyi mint a polgárháború. Ez oly rettenetessé, oly irgalmatlan kegyetlenné fajult, hogy elterjedését és nagyságát csakis a négy éves háború elvadulásával és a népek elvadításával igazolhatjuk. A bolsevisták úton-útfélen hangoztatták, hogy a háború százezer hekatombájával szemben a bolseviki forradalom tízezre nem számottevő. Gawronsky megborzad a czárizmus imperialismusától, de még inkább a »radikális socialisták« imperialis nyavalyájától. Nem látja be, hogy a kik magukat elvileg socialistáknak nevezik, Oroszország földjét a munkások, a földmívesek, a socialista értelmiség vérével áztatják, úgy hogy a bolsevista vörös lobogó láttára nem az új élet derengésére, hanem az orosz hóhér vörös ingére gondolunk. így ír az 1918. évi állapotokról, míg a mai képet még nem ismeri, de el sem tudja képzelni. A vérbeli és ideális socialdemokrata szemével elmélyed a borzalmak e fertőjébe. Bírálja a bolsevismus politikáját is. Nem érti, hogy az orosz nép, melynek hitélete annyira bensőséges volt, eltűri ezeket az állapotokat. Megfoghatatlan előtte, hogy miként sülyedhetett ily nagy eszmék mellett a nép ilyen bűzös ingoványba. Azért ő nem esik kétségbe az orosz nép sorsán, mert azt nagy száma és mélabús természete újból elhívja ebből a hínárból, talpra állhat, de a sok nyomor láttára, mint a kultura nagy és lelkes barátja nem tudja nyugodtan szemlélni azt a rombolást, melyre az orvosságot eddig még föl nem fedezték. Mint történetíró, a ki könyvében az orosz nép forradalmainak (1890. évtől)