Századok – 1919-1920

Történeti irodalom - Csaba Jenő: Gróf Batthyány Alajos Ad amicam aurem czímű munkája. Ism. Patek Ferencz 178

194 TÖRTÉNETI IRODALOM. képviselték, a kik a nemzeti műveltségnek ma is jelentékeny szegletkövei. Ilyen udvart tart az a fejedelem, kiről az idegennek az a bebenyomása, hogy külseje törököt mutat, gyalogösvénye azonban a Bocskay által megszabott út, kinek uralkodása még egy század múlva is oly eleven emlék országában, hogy oly ideális szabadsághős, mint a rodostói száműzött, az ő békés, szép Erdélyének föltámasztásáért tud lelkesedni. Zsinka Ferencz. Csaba Jenő: Gróf Batthyány Alajos »Ad amicam aurera« czímű munkája. Budapest, 1917. (Történeti Értekezések 12 szám.) 781. A II. József halála után következő nemzeti és politikai felpezsdülésnek kétségtelenül Batthyány Alajos gróf az egyik legérdekesebb alakja. Nagybirtokú és aránylag nagytudású főúr, kezdi mint jezsuita, folytatja mint katona, lesz belőle reformer politikus és szabadkőműves publicista és mint szorgalmas gazda, híres útépítő fejezi be pályáját. A czímben jelzett munkája a 90-es évek pamphlet-irodalmának kétségtelenül egyik legjelentékenyebb, nagyon elterjedt terméke. Bár gyorsan múló, de akkori viszonyainkhoz mérten erős hatásánál fogva mindenesetre megérdemli, hogy szerző egy doktori értekezés keretében bővebben foglalkozott vele. Jelentősége mindenesetre csak relativ. Fraknói Vilmos írta róla, hogy munkájában alig van magyar vonatkozás. Ezt a véleményt Marczali Henrik is magáévá tette, s a szerző taglalása — bár akarata ellenére — csak megerősítheti ezt a véleményt. Ezt a könyvet bárhol írhatták volna, bárhol találhatott volna közönséget, a hol a XVIII. századvégi »aufklärista« elvek ismeretesek voltak. Eredeti eszméje alig van, Montesquieu, Voltaire, Rousseau ezeknek az ideáknak letagadhatatlanul az ősapái, de a dolgozat szerzője még sem végzett felesleges munkát, a midőn egymás mellé állítva Batthyány és főként Rousseau egyes tételeit, demonstrálta, mennyire egyeznek a magyar tanítvány elvei, néha még az egyes fordulatokban is, mestere tanításaival. Persze, hogy a kölcsönzés közvetlen volt-e, nem tudhatjuk, mert — és erre a szerző nem mutat rá eléggé — ezek az eszmék akkoriban szinte természetes velejárói voltak a francziás műveltségnek, közkeletű szólamai voltak a felvilágosodott »illuminátus« és szabadkőműves köröknek, szinte azt mondhatjuk, divatban voltak, még a logikus következményeiktől legjobban sújtott franczia nemesség köreiben is. Ebben az értelemben tehát Batthyány Alajos eredeti gondolkodónak nem mondható. Azt pedig még a szerző sem állíthatja, hogy az »Ad amicam aurem«