Századok – 1918

Értekezések - PATEK FERENCZ: Az Árpádok és Anjouk családi összeköttetése 449

•455 PATEK FERENCZ. Es még ha hiteles volna is ! Bármennyivel fejlettebb volt is a siciliai királyok kanczellárja az V. Istvánénál, különösen registrálás tekintetében, nagyon valószínű, hogy nemcsak ebből az okból származik minden más ide vonatkozó emlékünk Nápolyból, illetve nápolyi részről, hanem azért is, mert Anjou I. Károly volt az, ki e házasságok eszméjét felvetette, azokat szorgalmazta, tető alá hozta s gondosan intézkedett birodalma fejlett közigazgatása útján az általuk szükségessé vált járművek, pénzbeli eszközök stb. dolgában. Minden elmékünk szerint Anjou Károly inkább activ, V. István inkább passiv szerepet visz ebben az ügyben. Miután pedig az érzelmi motívumot ezeknek a házasságoknak vizsgálatánál — megkötésükkor — teljesen figyelmen kívül hagyhatjuk, reánk maradt emlékeink pedig nem adnak határozott feleletet arra, hogy a két uralkodó közül melyik kezdeményezte a házasságokat, azt kell megvizsgálnunk, hogy a két szövetkező uralkodó, a két házassági kapcsolatba lépő család közül melyiknek érdekeit elégíti ki, melyik politikájának felel meg inkább ez a szövetség s az azt megerősítő házasságok ? A következményeket tekintetbe véve pedig önkénytelenül felmerül a kérdés, vájjon nem gondolt-e a messzetekintő, nagy terveket szövő Anjou Károly már trónja örökösének megházasításánál arra, hogy ezzel a házassággal családjának majdan egy új birodalmat szerezzen ? Ezt a feltevést azonban, melyet különben sem támogat semmiféle adat, el kell utasítanunk ; ha Anjou Károly tekintetbe vette is, mint valószínű, az örökösödés lehetőségét, közelfekvőnek azt semmiképen nem tarthatta. Hiszen 1269-ben V. István maga is férfikora delén áll, 40 éves s Izabellával összeházasított László fián kívül csak kevéssel előbb, valószínűleg 1268-ban, született egy második fia, András herczeg.1 Az öröklés tehát meglehetősen távolfekvő lehetőség volt. Igen lényeges a hozomány kérdése ; vájjon a két család molva arról a perről, mely Ágnes asszony leánya, Katalin, Timár-Fony örököse és rokonai között támadt e birtok felett. Hivatkozik a gr. Csáky-család lőcsei levéltárának fasc. 128 nr. 50 jelzésű ugyancsak ezzel az ügygyei foglalkozó s ugyanezen időből való ítéletlevelére is. Ebből talán többet tudhatnánk meg a perre s talán az adományra vonatkozólag is. A gr. Csáky-család lőcsei levéltára négy évvel ezelőtt a Nemzeti Múzeum levéltárába került letétként, a Karácsonyitól idézett oklevél azonban Lőcsén maradt s így sajnos, nem használhattam fel. A levéltár elenchusában található regesta szembeszökően pontatlan s nem mond semmi újat. 1 Wertner : Az Árpádok családi története. (Nagybecskerek, 1892.) 540. skk.