Századok – 1918

Értekezések - REISZIG EDE: A magyarországi János-lovagok a Hunyadiak korában 22

40 REISZIG EDE. Különben Szentgyörgyi Székely Tamásnál alkalmasabb egyéniséget nem találhatott volna a vránai perjelségre, mert Székely Tamás nemcsak a kormányzó teljes bizalmát bírta, hanem a Hunyadi-ház híveinek körében közkedveltségnek örvendett, azonfelül pedig, mint Hunyadi János egyik hű fegyvertársa, a törökök elleni küzdelemben a nevét az ország határain túl is ismertté tette. Hunyadi Jánosra, mint az ország kormányzójára sem lehetett közömbös, hogy ki bírja a vránai perjelséget, mert a perjelség várai az ország déli vidékén emelkedtek, ép azon a vidéken, a mely az utóbbi időben a legjobban ki volt téve a törökök támadásának. E várak fenntartása, a bennük elhelyezett őrségek el­látása rendkívül nagy gondosságot és körültekintést igé­nyelt s Hunyadinak is nagy megnyugvásul szolgált, hogy e várak egyik rendithetlen hívének s fegyvertársának birto­kában vannak. Valószínű tehát, hogy maga Hunyadi Já­nos lépett Rómában közbe, hogy Szentgyörgyi Székely Ta­más a vránai perjelségben megerősíttessék. A pápa közbenjárására azután Rhodusban is elismerték Székely Tamást a magyar-szlavon rendtartomány főnökének. Mikor történt ez, nincsenek adataim, valószínű azonban, hogy még Hunyadi János kormányzósága idejében. Az első oklevél, melyben Szentgyörgyi Székely Tamás magát a magyar-szlavon rendtartomány főnökének (prior) nevezi, 1453. évi április hó 13-án Budán kelt.1 Ebben az ok­levélben Tamás perjel Guthi János, a székesfehérvári lovagok főnökének és Gál mesternek, a lovagrend lelkésztagjának s egyúttal az esztergomi Szent Erzsébetről nevezett rendház főnökének hozzájárulásával a Nógrád vármegyében fekvő Szirákot, mely akkoriban az esztergomi Szent Erzsébetről czímzett rendház tartozéka volt, Vid fia János mesternek, a lovagrend főügyvezetőjének, mint praedialis jószágot, azzal a kikötéssel adta, hogy a birtok után a János-lovagrend esztergomi házának évenkint egy akó bort és egy mérő bú­zát adni, vagy ha ezt nem tehetné, minden hadbaszállás alkalmával két lovas vitézt, a János-lovagok zászlaja alá állítani tartozzék. Az adománylevél szövege kétségtelenül igazolja, hogy Szentgyörgyi Székely Tamás ekkor már a János-lovagrend tagjai közé fel volt véve. 1 Fejér : Genus, Incunabula et Virtus Joannis Corvini de Hunyad. 54—55. Az évszám tévesen 1443-ra van helyezve. Pray : Dissertatio hist, critica de prioratu Auranae. 48—50.

Next

/
Thumbnails
Contents