Századok – 1918

Értekezések - KARÁCSONYI JÁNOS: Horvát vakoskodás 337

354 KARÁCSONYI JÁNOS. ságról és inkább átvette a magyar herczegséget. Ezt felhasználván, Péter nevű horvát főúr, horvát királylyá kiáltatta ki magát, de Kálmán királyunk gyorsan sereget küldött ellene. E sereg nem csupán Péter főurat verte le, hanem még a dalmát városokból is elfoglalta Belgrádot. Erre Kálmán király Horvátországot mint anyai örökségét a magyar királysággal egyesítette s oda maga helyett kormányzót küldött a cseh Mérk úr személyében. 1098-ban Kálmán személyesen is lement Horvátországba és ott a velenczeiekkel, a kik Belgrád dalmát város elfoglalása miatt háborúval fenyegetődztek, kiegyezett. 1104-ben Kálmán király szövetséget kötvén a bizanczi császárral, kivitte, hogy ez a dalmát városok felett gyakorolt főhatóságáról Kálmán javára lemondott. Erre, 1107. tavaszán mint Sisió részletesen kimutatta, Kálmán elfoglalta a dalmát városokat is. S vájjon történetbúvári éleslátással dolgozik-e, a ki Kreszimir Péter és Szvinimir (Zvonimir) horvát királyok okleveleinek »nostri regni« »Croatie, Dalmatieque regnum<< szavaiból kiérzi, hogy azok egységes államot jelentenek, de nem látja meg, hogy Kálmán királynak 1098 táján írt levelében és 1107-iki Trau városának adott kiváltságlevelében szintén »regnum meum« »regni mei« szavak állanak ? ! Vagy ha látta, miért nem vonta le itt is a következtetést, hogy nem maradt meg a külön horvát állam, hanem a magyar királysággal egygyé lett, egy állammá vált ? ! Történetbúvári tudásra vall-e az, ha valaki nem veszi észre, hogy egyes országrészek önkormányzata nem csupán szerződésből, hanem sokszor csak királyi engedélyből, czélszerüségi okból is származott ? ! Az ilyen vakoskodással, a történeti való ilyen meg vetésével és félremagyarázásával lehet nevslni belföldi Supilókat, lehet félrevezetni holmi Scotus viatorokat (jobban mondva deviatorokat), de nem leh ;t becsületet vallani a tudományos világ előtt. A német és olasz történettudósok annyira jártasak a diplomatikában és a többi történeti kútforrások bírálatában, hogy mosolyogva tolják félre a hamisítványokat és a kései, tudatlan koholmányokat. Mi magyarok is tudjuk immár, hogy egyes horvát túlzók és elvakult történetírók hamis váltókkal dolgoznak és nem vagyunk esztelenek, hogy azokat elfogadjuk. Mi tudjuk azt is, hogy a Derencsényiek, Batthyányak, Erdődyek, Bajnai Bothok, Kövendi Székelyek, Nagy Istvánok és Kis Jánosok épen úgy ontották vérüket Horvátország védelmében, mint a Subichok és Guszicsok. Mi ki tudjuk mutatni, mily nagy