Századok – 1917

Értekezések - ANGYAL DÁVID: 1848 történetéből 417

422 ANGYAL DÁVID. Klauzál is mint »minister]elölt« beszélt a szabadság terén tartott városi közgyűlésen márczius 25-én.1 Ehhez a czímhez ragaszkodott a többi minister is, a míg a királyi jóváhagyás le nem érkezett. Deák Ferencz szabatosan meghatározta a ministerium jogi állapotát a királyi megerősítés előtt az alsóház márczius 30-iki ülésén. »Csak egy minister van és ez gróf Batthyány Lajos, a többi ekkorig csak ministeri jelölt.« Kossuth Lajos is kijelentette a másnapi ülésen, hogy ő még nem minister, csak ki van jelölve annak s hogy társai, »báró Eötvös, Deák, gróf Széchenyi ministerjelöltek Bécsbe mentek«.2 Ezek után megállapíthatjuk, hogy a ministeri névsornak márczius 23-iki kihirdetése valóban szokatlan eljárás volt, melyen a magyar közéletnek egy angol barátja is megütközött. De ez a formátlanság a politikai helyzet követelményének látszott a ministerelnök és a ministerj elöltek előtt. Akár helyes volt felfogásuk, akár nem, a király jogát sérteni nem akarták s még kevésbbé akarták ily sértésre reávenni a nádort. Sőt mindig vigyáztak arra, hogy a törvényes állapotnak megfelelően czímezzék őket. A bécsi udvar érzékenysége a névsor kihirdetése után érthető, de feleslegesen aggódott a két ministerj elölt kiküldése miatt s a nádornak módjában volt a feddő leiratra küldött válaszában igazolni eljárását. Friedjung Szögyény-Marichra is hivatkozik és pedig mint idéztük, különös módon. Szögyény — úgy mond — ismerte István nádornak önhatalmú eljárását a ministerium kinevezése ügyében, de kíméletből elhallgatta azt. Pedig egyszerűbb volna így okoskodnunk : elhallgatta, mert ez önhatalmú eljárásról mit sem tudott. A nádor bizalmasan érintkezett az alkanczellárral, ép a ministerium alakítása tárgyában is. Az alkanczellár bizonyára figyelmeztette volna a nádort esetleges hatalmaskodására ily rendkívül kényes kérdésben. De nem tette, mert a nádornak nem volt szüksége ilyen figyelmeztetésre. Az pedig nem áll, hogy Szögyény Emlékirataiban mindenképen kímélni akarja a nádort. Vajon nem beszéli-e el a márczius 16-iki conferentiának azt a jelenetét, midőn a nádor bocsánatot kért Lajos főherczegtől és a különben hallgatag főherczeg felindultan vetette szemére unokaöcscsének, hogy »Te leszesz oka annak, ha Magyarországot elvesztjük?«3 Ha ezt elbeszéli, miért nem 1 Pesti Hírlap, márczius 28. 2 Pesti Hirlap április 7. 3 Szögyény-Marich : Emlékiratai I. 59. 1.