Századok – 1917
Értekezések - HÓMAN BÁLINT: Szent István görög oklevele - 99
SZENT ISTVÁN GÖRÖG OKLEVELE. 121. és TÓTO!; megkülönböztetése oklevelünkben igen fontos. A korviszonyokat ismerve, Czebe is óvakodott volna a kettő analog értelmét vitatni. A XI—XIII. században ritka volt az olyan falu, a melynek lakói mind egy birtokos fennhatósága alatt éltek, a melynek zárt földrajzi területe egy birtokos tulajdona lett volna. A falvakban egymás mellett éltek — ugyanazon falu határát együttes földközösségben művelve — a király, világi és egyházi urak népei és szabad kisbirtokosok.1 Ebből az állapotból keletkezett a XIII— XIV. században a birtokpörök legnagyobb része. A területi kialakulás, a határok megrögzítése korában, a mikor a letelepedés évszázados folyamata befejeződéséhez közeledett, először az egyházi, majd a világi birtokosok főigyekvése arra irányult, hogy birtokaik határát pontosan megállapítsák, hogy a falvak közös földjéből, a hol népeik éltek, az ezek művelése alatt álló földet kihasítsák. Ez a törekvés szülte a XIII. század sok határleíró oklevelét s egyszersmind a hamis okleveleket is. A XI—XII. század még nem igen ismeri a határjárás intézményét, a hiányzó okleveleket kellett tehát újakkal, vagy kétes esetekben hamisakkal pótolni. A saját birtok megvédése könnyebb lévén, ha az zárt egészet alkot, megszülettek a hatalmaskodások és jogtalanságok-A hatalmasabb birtokos magáévá akarta tenni a falvak egész területét, a hol népei laktak s ennek érdekében nem riadt vissza ugyanabban a községben birtokos, más urak jogának megtépázásától sem. A veszprémvölgyi apáczák háromjoklevele jellemzően festi a birtokjog felfogásában bekövetkezett változásokat. Szent István a kilencz falut lakóival együtt — mint az épen tárgyalt tilalomból kitűnik — a monostor kizárólagos birtokául adományozta. Mégis száz évvel később a kilencz közül már csak öt volt egészen a kolostoré. A többiben, Szárberényen, Padragon, Sarlóson és Gerencséren, 1109 ben más birtokosok népeivel földközösségben élnek az apáczák népei, tehát oda közéjük más népek telepedtek. A birtoklásnak ez a módja annyira a köztudatnak és kor viszonyoknak megfelelő volt, hogy a szokásajoggal szemben Szent István ellenkező rendelkezése sem volt recedant, preter ecclesiasticam íamiliam, quicunque libertatis nomen affectant« {1066 táján : Wenzel. I. 25. 1.) V. ö. még a valószínűleg interpolált pécsváradi alapítólevél hasonló rendelkezését. (Karácsonyit Szt. István oklevelei. 83. 1.) 1 Az egyes forráshelyek felsorolását mellőzve, elég lesz itt Tagányi id. m.-nek (Magyar Gazdaságtört. Szemle 1894. 232—235-l.-on) erre vonatkozó rengeteg okleveles adatát felemlítenem.
