Századok – 1916

Történeti irodalom - Takáts Sándor l. Basák alatt.

642 TÖRTÉNETI IRODALOM. 63I gyen szab formát Ernőnek a vitézi szokásról : ez ideig az végekben hallatlan és szokatlan dolog, hogy sem magyar urat itt, sem penig ott bégöt vasban verjönek, mi kezünkben is voltak magyar urak, kik természet szerint való urak voltak (mert az vitézlő dolog így szokott lenni), de mi azt nem mondhatja senki, hogy sem vasban verettük volna, sem penig negyven avagy ötvenezer forintra sarczoltattuk volna. A sűrű harczok kölcsönös megismerésre vezettek. Mindkét félen támadtak hősök, a kik az erő, vitézség és lovagiasság mintái voltak barát és ellenség előtt. A vetélkedés : hogy mindenki jobb hős kívánt lenni a másiknál, nyilatkozott meg a bajviadalokban. Ha valamely várban egy-egy vitéz nagyobb hírre kapott, az ellenfél nevesebb vezetői vetélkedve keresték az alkalmat, hogy vele erejüket összemérjék. Ilyenkor személye szerint nevezték meg azt a vitézt, a kit bajra kívántak ; máskor csak a számát mondták meg a kihívottaknak. Ez a kedvtöltés sok derék katona életébe került s azonkívül a megkötött békét sem szolgálta, úgy hogy a legszigorúbb büntetéssel kellett mindkét részről eltiltani ; de a tilalom csak a papiros fenyegetése maradt ; ha a vitéz a bajra hívó szidalmas írást olvasta és megvolt a bizalma erejében, nem törődött vele. Hisz' ha nem ment ki, akkor vége-hossza nem volt a bosszantásoknak, miknek elkerülhetetlenül ki volt téve, vitéz voltát is kétségbe vonták ; könynyen megkaphatta, hogy hamarosan ott állott a vár előtt a kopja, feldíszítve hitvány nyúl- vagy rókafarkkal gúnyoláskép, vagy ott találta a vár előtt a rokkát, kifejezve az ellenfél lenézését, hogy az efféle vitéznek kardvas helyett ilyen békességes asszonyi szerszám való. Ez a kölcsönös megismerés és érintkezés néha nemcsak karddal és öklelő kopjával való találkozást tett lehetővé, hanem békéset is. Egy csapat vitéz kikérte az engedelmet a szomszéd ellenséggel való összejövetelre. Itt aztán elnézegették egymás fegyvereit, lovát, ruháját s kedélyesen víg lakomát laktak; megesett az is, hogy a bor ereje duhajságra vitte a csöndes mulatozást, de a legtöbbször úgy váltak el, mint jó czimborák. A főbbrendűeknek egymás iránt nyilvánított szívességei gyakrabban olvashatók. A basák elég sűrűn állanak elő kérésekkel ; hol egy mecset javításhoz kérnek szálfákat, hol tüzérszerszámokat s egyéb mást, a mit bizonyára hasonló szolgálatokkal fizettek vissza. Ali basa (Kalajlikoz) még azt is megírja, diplomatiai ügyfeleinek, hogy házasodni készül ; örömmel újságolja, hogy a szultán nővére a menyasszonya.1 1 Ez a házasság egyébiránt, valamint Ali személye a magyar olvasók nyilvánosságát is foglalkoztatta. V. ö. Irodalomtört. Közi. 1893. 79—87, és 1903. 375—77, Π.