Századok – 1916

Értekezések - CSÁNKI DEZSŐ: I. Ferencz József † 561

mi legszebb emlékeink és reményeink pusztulása is volt. Ránk magyarokra évszázadok óta nem sütött a nap. Félhomályban, a mostohagyermek önbizalmatlanságában és kétségeiben vergődtünk. S akkor egyszerre — oh ! hogy ennek ötven éves fordulóját már nem érhette meg — felragyogott a nap, a mi napunk. Az a szép, az a szent fejedelmi asszony, szive szerint is felénk hajlított daliás férje karján lépett az ősi trónra, hogy fogadják királyi ékességül, milliók szerető fellángolása és üdvrivalgása közben a szent koronát. így hozott ö ki bennünket — jóvátéve elődei bizalmatlanságát — az uralkodót és népét összekapcsoló szeretet egy ünnepnapján, az éltető napsugárra. Ez a belsőleg is tartalmas, igaz és megkapó szép ünnep a hétköznapi élet további folyásában lassankint elhalványul ugyan, de fénye örök ragyogással vonja be hazánk emez újabb történetének lapjait, sőt az e napokhoz kapcsolódó szabad intézmények ereje az azóta lefolyt félszáz év alatt máris a mindenoldalú virágzás és gyümölcsözés el nem számlálható értékeit mutatja, s ki fog hatni a késő századokra is. A nemes szív immár kihűlt. S a porrá vált szív szeretete megszakadt. De a nemzet élete örök. Szeretete, hűsége és hálája e ragyogó napok s az azokkal kapcsolatos alkotások erejéből fog táplálkozni, s vele él az ö dicső emlékével mindenkoron. Csánki Dezső.