Századok – 1916

Tárcza - Hivatalos Értesitő - 425

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. 431" jelennék meg. Szerintünk ki kellene hagynia a íentemlített téve­déseket, jobban kellene megfontolnia állításait, több helyütt — talán nemcsak az említett helyeken — gazdagabbá kellene tennie a munka szerkezetét és hacsak lehet, élénkebbé előadását. A szerző jó munkát adott be, de jobb is telik tőle. Igaztalanok volnánk iránta, ha megelégednénk e beadott munkájával és nem követelnénk ennél jobbat. Budapest, 1916 február 10. Angyal Dávid, s. k., előadó. Csánki Dezső s. k., Ortvay Tivadar s. k., kiküldött bírálók. * * * A szerző e bírálat alapján kijavította és részben — a meny­nyiben felfogásával megegyezett — átdolgozta mnnkáját. Az így átalakított munkának a biráló-bizottság jelentése, illetve a Társulat 1916. febr. hó 16-án tartott ig. választmány ülésének határozata (22. pont) értelmében a pályadíj odaítéltetett. Jegyzőkönyv a Magyar Történelmi Társulat 1916 április hó 13-án d. u. 5 órakor tartott ig.-választmányi üléséről. Jelen vannak : Dr. Csánki Dezső ügyvezető alelnök elnöklete alatt dr. Fejérpatakv László alelnök, dr. Aídásy Antal, Fest Aladár, Gagyi Jenő, dr. Gárdonyi Albert, dr. Holub József, dr. Hóman Bálint, dr. Illés József, dr. Lukcsics József, dr. Madzsar Imre, dr. Ort­vay Tivadar, Soós Elemér, dr. Szabó Dezső, dr. Szendrei János, dr. Szentpétery Imre, dr. Váczy János választmányi tagok, dr. Bathó Béla ügyész, dr. Domanovszky Sándor mint jegyző. Dr. Csánki Dezső elnök az ülést megnyitva, a jegyzőkönyv hite­lesítésére Fest Aladár és dr. Gárdonyi Albert vál. tagokat kéri fel. 23. Tagokúi ajánltatnak : a) alapítókúl : Frigyes főherczeg tábornagy ő cs. és kir. fensége, 1000 Κ ; Hötzendorfi br. Conrad Ferencz vezérezredes, a vezérkar főnöke, 200 Κ ; br. Vojnits István b. t. t.,. országgyűlési képviselő. Budapest, 400 Κ ; br. Láng Mihály ország­gyűlési képviselő, Budapest, 200 Κ ; mind a négyet ajánlja dr. Thal­lóczv Lajos elnök ; dr. Kún József cs. és kir. kamarás, min. osztály­tanácsos, Budapest, 200 K, ajánlja dr. Csánki Dezső alelnök ; — b) évdíjas rendes tagokúi : Benedek Sándor, a közigazg. bíróság másod­elnöke, Budapest ; dr. Cholnoky Jenő egyet, tanár, Kolozsvár ; dr. Pauler Ákos egyet, tanár, Budapest ; mind a hármat ajánlja dr. Csánki Dezső alelnök ; dr. Rott Nándor praelatus-kanonok, Budapest, ajánlja Dedek-Crescens Lajos v. t. ; dr. Bossányi Árpád, pápai kamarás, plébános, Magyarkeresztúr ; dr. Miklósy Zoltán törvényhatósági főlevéltárnok, Selmeczbánya ; Minorita rendi gym­nasium, Nyírbátor ; Spek Rudolf tanárjelölt, Nagyszeben, mind a négyet ajánlja Gagyi Jenő v. t. ; Berwaldszky Kálmán ig.-tanító, Igló, ajánlja Pajdussák Máté r. t. ; dr. Vargha Dámján cist. r. tanár, Budapest, ajánlja Relkovié Néda r. t. ; Polg. fiúiskola, Marczali, ajánlja Cserhalmi Sámuel pénztárnok ; Balássy Károly posta­mester, Tápiószele, ajánlja Tóth László alap. tag ; dr. Sebestyén Irén m. nemz. muzeumi gyakornok, ajánlja dr. Zsinka Ferencz r. t. y dr. Baumgartner Alajos főgymn. tanár, Budapest, ajánlja dr. Madzsar Imre v. t. — Megválasztatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents