Századok – 1916

Értekezések - FEST ALADÁR: Fiume Magyarországhoz való kapcsolásának előzményeiről és hatásairól 239

26 2 FEST ALADÁR. •— nagy és díszes épület, melyért a város a tulajdonosoknak 1828-ban 73.341 forintot ajánlott.1 1782 óta már négy gyógy­szerész volt Fiúméban,2 s a várost 1800-ban éjjelenkint már 70 lámpa világította.3 A város bevételei, melyek 1754-ben még csak 5501 forintot tettek ki, 1778-ban már 10.539 forintra emelkedtek s 1787-ben 15.977 forintra rúgtak.4 A forgalom fellendülése arányában a közlekedés és szál­lítás kérdései is élénken foglalkoztatták a lakosságot és kor­mányhatóságokat. A Benyovszky-Marotti-féle nagy szállí­tási vállalat keletkezéséről már megemlékeztünk. A Fiúméba vezető vízi és szárazi utak kérdésével már Mailáth kormányzó behatóan foglalkozott felterjesztésében.5 1790 után, a mint már említettük, kísérletek folytak a Száva és Kulpa hajóz­hatóvá tételére egészen Kulpa-Bródig s a tervezett vízi út folytatásáúl egészen Fiúméig egyidejűleg belefogtak a Bródot Delnicével összekötő országút építésébe, mely az utóbbi helynél a Károly-műúthoz csatlakozván, a ten­gelyen való szállítást összesen 50—60 kilométerre redukálta volna. Ez a terv nem sikerülvén, a Kulpa-csatorna esz­méjének elejtésével 1803-ban megindúlt a kitűnő Lujza­müút építése, mely 1809-ig el is készült, s Fiúméra nézve azzal a további előnynyel járt, hogy Buccari és Portore elke­rülésével egyenesen a városba vezette a szállítmányokat, melyek ezentúl csak a fiumei kikötőben rakathattak hajóra.6 Mailáth Józsefnek, Fiume első magyar kormányzójá­nak a város felvirágoztatása érdekében kifejtett alapvető munkáját dicséretes buzgalommal és eredménynyel foly­tatták hivatott utódai. A második kormányzó, zsadányi Almásy Pál (1783—1788), szintén kiváló ember és jelenté­keny nemzetgazdász volt. Marczali Henrik szerint II. József korában »az ő nevével találkozunk mindenütt elsősorban, a hol magyar kereskedés forog szóban«.7 Már 1784-ben körülményes emlékiratot dolgozott ki a fiumei kereskedés emelésére czélzó intézkedéseiről s a szükséges reformokról. II. József külön kéziratban jelentette ki megelégedését Almásynak e jelentésével és kormányzói működésével.8 1 Kobler, i. m. III, 34. » U. o. III, 39. » U. o. III. 33. • U. o. III, 43. ' Engel, i. m. II, 368. és köv. 11. • Rauchmüller, i. f. — V. ö. Fest A. : »Az Adriai-tengerhez vezető utaink« (Földr. Közl. 1895. évf. 201. 1.). 7 Marczali : Magyarország II. József korában. • Marczali. i. m. — Ε kormányzó különben kiváló közgaz

Next

/
Thumbnails
Contents