Századok – 1916

Értekezések - KOVÁCS LAJOS JÁNOS: Brutus magyar történetének forrásai - 128

156 KOVÁCS LAJOS JÁNOS. nul, nem értették meg a szöveget, mely ezért tele van hibásan leírt szavakkal. A műnek e része hiányos volta mellett, lehet hogy lapszámozással, ill. őrbetükkel sem volt kellőleg ellátva, így azután egyes részeit összezavarták a tehetségüket túlhaladó munkába fogott íródeákok.1 A könyv vége, a hol Brutus Erdélynek Ferdinánd kezébe való adását és Martinuzzi megöletését beszélte el Centorius nyo­mán, hiányzik. Ezt különben átvette tőle Bethlen Farkas. XIV. könyv. Ε könyv eleje hiányzik, még Szolnok ostroma leírásának az első része is, a mit azonban megtalálunk Centorius­nál, kiből mindezt Brutus merítette,2 a mint ő maga is bevallja.3 Elmondja ezután, hogyan történt ez esemény Forgách szerint,4 majd folytatólag előadja Eger ostromát, szintén Forgách-hó\ merítve, adatait azonban mintegy ellenőrzi és kiegészíti Zsámboki adataival.5 Zsámboki műve 6 1568-ban jelent meg Bonfini kiadá­sának függelékében, Brutusnak tehát nyomtatásban volt alkalma ismerni ezt. Az idézeteknél mi is ezt a kiadást használtuk. Egymáshoz való viszonyukra világot vetnek az alábbi pár­huzamos helyek. Zsámboki. 798. I. In illa coenobium in­clusisse, atque custodiam faci­norosorum in propugnaculum re­degisse ... In sanctuario ibidem, stativa multorum erant ; siqui­dem aliquot tabulatorum turres constructae superius, ac mole completae conspiciebantur : in­super ut omni incursu irruentes prohibercntur, gcrrae, ac vi­minea compléta tormentis exta­bant. Brutus. 430. I. In interiore arce reli­giosorum hominum sacra do­mus, quam coenobium vocant, et carcer, damnatorum hominum custodia, ob varia facinora, in­clusus atque hie quidem in pro­pugnaculi formám exstructus ; in sacra domo militum stationes dispositae, turresque exaedifica­tae, e quarum supremis tabulatis, magnam telorum vim, globorum et pilarum omnis generis, inclusi in hostem jacularentur. 1 Jakab E. i. cz. (Száz. 1877. 671., 673.) 2 B. III. 419—426. = Centorius 205—210. 3 B. III. 426. 4 Β. III. 427—429. = Forgách 53—54. 5 Β. III. 430. = Forg. 56., Zsámb. 798. ; Β. III. 431—433. = Zsámb. 798—799. ; Β. III. 434· = Forg. 57· ; Β. III. 435—437· = Forg. 57., Zsámb. 800. ; Β. III. 438. = Forg. 58. ; Β. III. 439. = Zsámb. 800. ; Β. III. 440·, 441 · = Forg. 58—59. ; Β. III. 442. = Zsámboki 801. ; Β. III. 443—447· = Zsámb. 802—803. ; Β. III, 448—449. = Forg. 62—63. ; Β. III. 449—463. == Forg. 63—69., 71., Zsámb. 803—806. 6 Több kisebb dolgozat, erre vonatkozik : »Rerum ad Agriam MDLII. Anno Gestarum Narratio Ioannis Sambuci«. (Bonfini kiadá­sának függelékében (797—808).

Next

/
Thumbnails
Contents