Századok – 1916
Értekezések - KOVÁCS LAJOS JÁNOS: Brutus magyar történetének forrásai - 128
152 KOVÁCS LAJOS JÁNOS. tinuzzi megöletését beszélte el, mely rész azonban megmaradt Bethlen Farkasnál, ki ezt átvette Brutusból. A könyv kezdődik az Izabella és a barát közt támadt viszálykodás ismertetésével ; a királyné vigasztalan állapotában már arra gondolt, hogy visszavonul anyjához Lengyelországba. Bona királyné követek útján e szándékáról lebeszélni igyekezett és Martinuzzival kibékítette. Mindezt Forgách nyomán írja,1 de azt, hogy micsoda érveket hoz íel Bona királyné Izabella szándéka megmásítására és hogyan inti Martinuzzit kötelességére, azt Brutus maga koholta. Az 1550-iki pozsonyi országgyűlésen Aufmann János a mellett szólalt fel, hogy Erdélyt békés úton, szerződés által igyekezzenek megszerezni, míg mások a háború mellett voltak.2 Ezeket Brutus olyanoktól hallotta, kik ott jelen voltak.3 Izabellának Szolimánhoz intézett levelét,4 melyben Martinuzzi ellen panaszkodik, hallomás után5 adja ; ugyanezt közli Pray Annalesében6 Brutusból, ez egyszer minden megjegyzés nélkül. Ε levélre Szolimán — Brutus szerint — Ali csauszt küldte aranyos zászlóval János Zsigmond, — és aranynyal hímzett ruhával Petrovics számára,7 holott ez után a levél után küldte Szolimán Muhamet csauszszal a Martinuzzit letevő okiratot,8 a mit Brutus jóval később, a 398. oldalon említ. Forgách-nál, kiből itt Brutus merít, nincs meg ez a tévedés. Muhamet küldetését írónk nem veszi át Forgáchból, e helyett az Aliét mondja el, amazt pedig később, akkor is Centorius nyomán. Martinuzzinak a királyné ellen tartott izgató beszéde után,9 melyet maga Brutus koholt, Centorius-bó\ merítve elbeszéli, hogy a barát Gyulafehérvárt ostrom alá veszi, minthogy azonban a székelyek fellázadtak,10 kibékült Izabellával. Az izabella által segítségül hívott budai basa, a moldvai és havasalföldi vajdák serege Martinuzzi vezérei elől kitakarodtak az országból. Ezalatt Török János egy Déváig előhatolt török csapatot meg-1 Β· ΠΙ. 349—350. = Forgách 4. — Β. III. 347—348. = Jovius (II. 451). 2 Β. III. 351—355· 3 »... quod quidem vere, ut ab iis accepimus, qui interfuerunt . . .« Β. III. 354. — Β. III. 355—356. = Forgách 7, 8. 4 Β. III. 357—359· »Litterae vero scriptae in hanc sententiam dicuntur«. B. III. 357· Pray : Annal. V. 422. Β. III. 359—360. = Forgách 7—8. Ε. Ο. Ε. I. 259—2ÓI. Β. III. 361—362. Β. III. 363—368. = Centorius 51—52·
