Századok – 1915

Értekezések - CSEKEY ISTVÁN: Az 1741: II. törvényczikk történetéhez és közjogi jelentéséhez 371

AZ 1741 : II. T.-CZ. TÖRTÉNETÉHEZ ÉS KÖZJOGI JELENTÉSÉHEZ. 375 sietve jegyeznünk, hogy a »titkos conferentia« már Mária Terézia első uralkodási évei alatt megszűnt, 1748 után pedig a belügyeket tárgyaló deputatio is, a mennyiben a királynő inkább az egyes miniszterektől kért véleményt. 1760-ban pedig az »osztrák államtanács«-ot szervezi, mint legfőbb tanácsadó orgánumot. Nem csoda, ha a tanácsnak ily rengeteg változata mellett mind osztrák, mind magyar részről minduntalan összezavarták, hogy mit is értettek a magyar rendek a »status ministerium« alatt.1 A teljesség kedvéért itt jegyezzük meg, hogy még Mária Terézia 1760 deczember 17-iki rendelete után is többször újjászervezik az osztrák »Staatsrat«-ot. így ugyanő »Staatsdienst«-tel fordítja. (I. m. Bd. Il, S. 25.) — Lustkandl tévedésére már Bidermann figyelmeztet. (Entstehung und Bedeutung der Pragmatischen Sanction. [Grünhuts Zeitschrift für das Privat -und öffentliche Recht der Gegenwart. Bd. II.] Wien 1875, S. 230.) Az államkanczellária ugyanis először 1742-ben vált ki a korábbi osztrák udvari kanczelláriából, mint annak egy osztálya. Túrhat pedig Theodor Mayer czáfolja, a mikor kimutatja, hogy az 1741 : II. t.-cz. egész történetéből kitűnik, hogy a magyarok a »status ministerium«-nak a szövegben jelzett értelmet tulajdonítottak. (Der ungarische Gesetzartikel 11 von 1741. Seine Geschichte und seine staatsrechtliche Bedeutung. [S.-A. aus der Festschrift des akademischen Vereins deutscher Historiker in Wien.] Wien 1914, S. 147.) — Helyesen már Deák Ferencz: Adalék a magyar közjoghoz. Pest, 1865, 158. 1. — Bidermann (i. h.) és Tezner (Ausgleichsrecht und Ausgleichspolitik. Wien 1907, S. 21 f.) félreértik Deákot, a mikor azt írják, hogy ép úgy, mint Lustkandl (maga Lustkandl is félremagyarázta, 1. i. h.) a »status cancellaria«-t értette a »status ministerium« alatt. Ha figyelmesen olvassuk Deákot, ő csak azt mondja, hogy az 1791 : 17. t.-cz.-nek az a rendelkezése, hogy őfelsége magához az államminisztériumhoz is fog magyarokat alkalmazni és oly rendelkezéseket tesz, hogy azok, a kik a magyarok közül külkövetségre kívánnak alkalmaztatni, magukat az állam titkos kanczelláriájában kiképezhessék: támogatja az 1741:11. t.-cz.-nek azt a magyarázatát, hogy a »status ministerium«-ba csupán azért kéredzkedtek a magyarok, hogy a külügyek tárgyalásából ők se zárassanak ki. Deák csak ebben tévedett, hogy a »status ministerium «-ban mindössze külügyi szervet látott, pedig tárgyaltak ottan belügyeket is. Abból az időből általában, a mikor mind a hatósági szervezetek, mind maguk az ügykörök annyira változtak, nem is lehetne határozottan megvonni a határt a kül-és belügyek között. 1 V. ö. mindezekre: Arneth: Prinz Eugen von Savoyen. Wien 1858, Bd. I, S. 200 f., 343. — Bidermann: Geschichte der österreichischen Gesammt-Staats-Idee. Innsbruck 1867—89, I. Abt., S. 114 f. (L. különösen ott Pufendorf svéd követnek a bécsi udvarból 1675 márczius 27-éről királyához intézett jelentésének idézett helyét !) II. Abt., S. 17—18. — Seidler : Studien zur Geschichte und Dogma tik des österreichischen Staatsrechtes. Wien 1894,