Századok – 1915
Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1914-ben 1-76
A HADSEREG ÉLELMEZÉSE AZ 1788 — ÇO-IKI HÁBORÚBAN. g> tehetsége szerint hozzájárulni polgártársai védelméhez. Nem lehet különbség nemzet és nemzet, tartomány és tartomány közt. A sereg számát, a szükség szerint, az uralkodó állapítja meg és e seregnek mindennel el kell látva lennie, sőt még bizonyos esetekre feleslegről is kell gondoskodni. Ez ellátásnak alapja nem lehet más. mint az utolsó termés és a földmérés alapján készült általános kivetés. Ez az egyetlen módja annak, hogy az önkény elkerültessék és mindenkire tehetsége arányában háruljon a teher. Önkéntes felajánlások nem érnek semmit. Még a szükségeset sem kapjuk meg és a kevésért még köszönetet várnak. Vagy pedig valaki érdemeket és jutalmat akar szerezni és oly javaslatokkal áll elő, melyeket az igazgatása alá rendelt megyék nem teljesíthetnek. Minthogy pedig mindent megfizetnek, ez nem adó, hanem szükséges hozzájárulás saját védelmében. »A mi az árakat illeti : nem lehet világosabb és méltányosabb szabály azon elvnél, hogy az állam mindenkinek terméseért annyit ad, mennyit valószínűleg a piaezon kapott volna, ha nincs háború. Nyereséget csak nem követelhet polgárháborúban, mely mindenkire nézve szerencsétlenség. Elég, ha nem veszt túlságos sokat.« El kell ismernünk ennek a felfogásnak következetességét s magas erkölcsi szárnyalását. Cincinnatus vagy Cato gondolkozhattak így. Még azt is el kell ismernünk, hogy a császár maga ez elvek szerint cselekedett. Trónraléptekor elégette az atyjától örökölt 23 millió forintnyi értékű állami kötvényt, mert »nem lehet országainak hitelezője«. De sem politikai, sem gazdasági szempontból nem állhat meg okoskodása. Politikailag azért nem, mert azt a teljes önzetlenséget az állammal szemben nem várhatta senki mástól, mint magától. Tudhatta, hog}' még leghívebb tanácsosai, barátai sem feledkeznek meg egészen személyes, családi vagy rendi érdekeikről és még kevésbbé remélhette ezt rendszerének számos ellenségeitől. Gazdaságilag nem, mert oly fontos gazdasági tényező, minő egj' nagy háború hatása, nem semmisíthető meg egyszerű okoskodás vagy eltekintés által. Ahhoz általános lelkesedés, önfeláldozás szükséges, minőre a magyar mindig képesnek mutatta magát. De hát követelhette, vagy remélhette-e tőle ezt az az uralkodója, ki csak akkor, mikor teherről volt szó, ismerte el Magyarországot egyenlőnek Ausztriával ? Vájjon nem épen ő vitte-e végletekig azt a rendszert, mely hazánkat gazdaságilag Ausztria gyarmatává tette ?
