Századok – 1915
Történeti irodalom - Kempelen Béla: Magyar nemes családok czímerei. I. Ism. Dőry Ferencz 184
i86 TÖRTÉNETI IRODALOM. 21?" alapelv odáig, hogy az ilyen czímereskönyv szerkesztője felmentse önmagát a czímerespecséteknek sok nehézséggel járó gyűjtésétől és vizsgálatától, s önkényesen mellőzzön olyan czímereket is, melyek — mint pl. az apanagyfalusi Apafi-családé — pecsétekkel vagy egyéb heraldikai emlékekkel bizonyára igazolhatók lettek volna. És ha már ennyire szigorúnak és lelkiismeretesnek tünteti fel magát Kempelen a nem czímereslevélen alapuló czímerekkel szemben, miért tesz mégis kivételeket ? Miért közli pl. Siebmacher nyomán a dancsházi Bagossy-család czímerét, melyre nézve Siebmacher is csak egy 1815. évi pecsétet idéz forrásul, vagy az Aurora-családét egyetlen, 1683. évi pecsét alapján ? De ha e részben bővebb teret engedünk is az egyéni felfogásnak, nem ismerhetjük el a válogatás jogosultságát olyankor, midőn a czímereslevél eredetije, vagy legalább szövege ismeretes. Kempelen azonban ilyenkor is válogat, s nem jelentéktelen azoknak a czímereknek a száma, a melyek ily módon a kötetből kimaradtak. Pl. az Orsz. Levéltár czímeresleveleiről Tagányi és Pettkó által kiadott jegyzékekben s a Királyi könyvek mutatójában 40-nél több olyan család czímere található, melyeket ebben a kötetben lehetett és kellett volna közölni. Ezeket a jegyzékeket Kempelen jól ismeri, s a most mellőzött czímereslevelek legnagyobb részét idézi is Magyar nemes csaladok czimú munkájában ; annyi fáradságot azonban már nem vett magának hogy a bennük foglalt czímereket kijegyezze. Közöl ugyan néhány czímert az Orsz. Levéltárnak eddig kiadatlan anyagából is; semmi nyoma azonban annak, hogy akár itt, akár másutt rendszeres levéltári kutatásokat végzett volna. Kevés kivételt leszámítva, munkájában csak az eddigi publicatiókra s azokra az adatokra szorítkozik, melyeket kézhez kapott. Ügy látszik, azt remélte, hog}' a nemes családok első felhívására sietni fognak czímerüket rendelkezésére bocsátani, s mivel ebben a várakozásában csalódott, ekképen fakad ki a Bevezetésben : »Aztán az adatközlés készsége sem áll nálunk még azon a színvonalon, hogy az emberek szükségét is érezzék egy ily gyűjteményes munka erkölcsi támogatásának s becsvágyukat képezze az a törekvés, hogy egy-egy porszemmel hozzájáruljanak azoknak az épületeknek emeléséhez, melyek a letűnt századok történeti emlékeinek s a jelenkor kultúrtörténeti eseményei eredményeinek befogadására, megőrzésére és tanulmányozására vannak szánva.« Mindamellett vannak Kempelen könyvében — ha nem is nagy számmal — az irodalomban eddig ismeretlen adatok ; s a munka hézagosságát is sokban ellensúlyozná, ha a közölt czímerek helyességében meg lehetne bízni. Az erre vonatkozó kriti-