Századok – 1915

Történeti irodalom - Dézsi Lajos: Tinódi Sebestyén. Ism. Gyulai Ágost 180

182 TÖRTÉNETI IRODALOM. 21?" a XVI. századi, Tinódin kívüli históriás ének monographiáját ; feldolgozza az összes ismert és ismeretlen szerzőktől eredő históriás énekeket, lehetőleg tárgyi körök szerint csoportosítva őket. A III. könyv, mely Tinódi életrajzához egyáltalában nem tartozik hozzá, mozaikszerűvé teszi a művet, bár önmagában is igen értékes, szinte jelentékenyebb a tulaj dónké peni feladatot megoldó I. és II. könyvnél, mert véghez viszi azt, a mit már boldogult Katona Lajos tervezett a halálával félbeszakadt egyetemi előadásaiban : először foglalja össze teljesen a XVI. századi históriás ének történetére vonatkozó összes kutatások eredményeit és sok eredeti, új adattal egészíti ki eddigi tudásunkat. Az a meleg érdeklődés egyrészt, melylyel tárgya összes kérdéseibe behatol, a tudós természetében rejlő philologiai akribia, másrészt, sokszor olyan apró részletek kidolgozására s eközben valósággal kimerítően tárgyalt sejtésekre, hypothesisekre viszik Dézsit, melyek ilyen összefoglaló munkába mégsem valók, hanem inkább forráskutató, akadémiai értekezésekbe. Ilyen pl. Tinódi czímerének aprólékos magyarázata (10. lap) ; ilyen az, mikor — bár csak futólag — három hypothesist is ad arra nézve, hogy honnan vette Tinódi adatait a Káról császár hada cz. históriás énekéhez (82. lap), vagy mikor szintén több lehetőséget sorol föl arra nézve, hogy honnan szerezte Tinódi Cronicája kinyomatásának költségeit (121. lap). Néhol egy-egy, bár lehetséges, de nem épen nagyon megokolt conjecturât ad. Fejtegeti pl., hogy Tinódinak a Judit asszony históriája írására Judit nevű leányának születése adta meg a gondolatot (21. lap) ; Dézsi nem gondol arra, hogy fordítva is lehetett a dolog s csak mellesleg említi azt, a mi valószínűbb, hogy tudniilik ezen ótestamentomi részlet harczias tendencziája adott létet a költeménynek. Máshol egyszerűen bizonyítás nélkül elfogad ilyen conjecturákat ; így a 84. lapon átveszi Szilády Áronnak azt a megjegyzését Tinódi Hadnagyoknak tanúság cz. költeményéről, hogy »ez ének több része Vásárhelyi Andrásnak 1508-ban szerzett énekére emlékeztet, sőt, még mintha a versalakra nézve is azt kívánta volna utánozni« — de megelégszik ez átvétellel s nem kutatja — miként Szilády sem tette — ismerte-e hát, ismerhette-e Tinódi Vásárhelyi énekét ? Bár Dézsi általában törekszik jól gazdálkodni anyagával s néha-néha a tárgykör egy-egy problémáját — nem akarván egészen mellőzni — a lapaljai jegyzetbe szorítja, mégis sok mindent belevisz művébe, a mi nagyon távolról függ össze a tulajdonképeni témával, még pedig nemcsak jegyzetek formájában, hanem legtöbbször a szövegben is. Ebből aztán néhol hoszszas kitérések keletkeznek. így pl. túlságosan nagy teret juttat