Századok – 1915

Történeti irodalom - Biró Venczel: A római katholikusok helyzete és hitélete Erdélyben a jezsuiták első betelepítése idején 1579–1588. Ism. –k 116

ÉVSZÁZAD 1814—I9I4. részint az akkori absolut kormányzati rendszer álomba ringató, a positiv alkotástól idegenkedő irányzatának a következményei, és nem adhatnék örvendetes képet a közművelődés állapotáról. A nemzet lelkében azonban egyes rügyek már fakadoztak. De még 10 esztendeig tart 1814 után, a míg 1825-ben tavaszodni kezd. A magasba kellene szállanom, hogy 1825 óta lefolyt fejlődésünk két határkövét 1848-at és 1867-et úgy értékeljem, mint a hogy azt a történetírótól megkövetelik. Mi mindenről kellene megemlékeznem, a míg eljutnék a jelen nagy időkig ! Beszélik egy görög bölcsről, hogy ha emberek közé ment és látta a nyomorúságot, elsírta magát és sajnálkozott azokon, a kik vígan és boldogan haladtak el mellette. Ezt megengedheti magának a philosophus, a kinek párja a mindenen nevető Demokritos, de a történetíró ne általánosítson eladdig, míg az összes részleteket nem ismeri. Ezért nem tudok én sem szárnyalni, sem nagy vonásokban nem tudom vetítni Önök elé történetíró módjára a mostani létharcz előzményeit. De nem is kívánok történetileg bölcselkedni. A »mindent módjával« emberének vallom magam : »a ki a józan észjárásnál tovább akar hatolni, kiesik a józanságból«. Ez a józan ész adta meg nemzetünknek azt a tehetséget, hogy a legnagyobb veszélyek közepette, a szenvedélyek magas hullámcsapása közben magához tért, összeszedte erejét. Ebben hinnünk kell. Akárhogy bírálják a mai nemzedék hibáit, akármennyire féltsük is a jövendő vészektől a hazát, sohase sajnáljuk, hogy most születtünk. Hisz a magyar történetnek sohase volt egy korszaka se, a mikor épen ezek a józan elemek ne féltették volna a hazát, s ha van jogosultsága a hősök tiszteletének, a mely azt tanítja, hogy az ilyen providentialis férfiak irányítják mindig nemzetüket, ez csak bizonyos fokig igaz. Beteg nemzetet semmiféle providentialis nagyság sem tud kimenteni. A jövendő vészt a jelen nemzedék megmosolyogja és csak a kései utód korholja majd, mikor már utolsó tagjuk is elporladt. Ezért a nemzet öszszességében kell lenni annyi egészséges magnak, hogy fennmaradása biztosítva legyen. S ez megvan. Hiszen ebben a most lefolyó küzdelemben érezzük, hogy a nemzet legyűri a halált, mert élni akar. A nemzet életéből, mióta nemzetnek tudja magát, sohasem fogyott el a lélek, bízik önmagában, s erős a hite Istenében. Velünk harczol a mult. Látjuk vérrel megpecsételve a magyar anya-9*