Századok – 1914

Értekezések - KUJÁNI GÁBOR: Brodarics István szereplése János király oldalán - 34

46 KUJÁNI GÁBOR. nevében egy levelet. Jelzi ebben, hogy Csányit Gritti visszatértéig; (a kit a szultán váratlanul hívott magához a Száva mellé) nem bocsáthatják útnak. Addig is elégedjék meg tehát azzal, a mit Majláth István szolgája által üzen. Serkenti, legyen gondja rá és tegye meg mindazt, a mivel szerencsétlen hazánk üdvének, a királynak és a maga becsületének tartozik.1 Ez a levél azonban csak augusztus io-én, tehát huszadnapra, jutott a Kanizsán tartózkodó Nádasdy kezéhez. És így való­színű, hogy Csányi, a kit július 29-én küldtek vissza Nádasdyhoz, hamarabb beszélhetett Nádasdyval, mint az a levelet elolvasta volna. De Csányi nem egyedül ment haza, hanem hozzászegődött Mahmut is, a kormányzó titkára, a kit Gritti küldött Nádasdyhoz. Brodarics ez alkalommal is felszólítja Nádasdyt, hogy minél előbb jöjjön már Budára, mert a király ő felsége kívánja és parancsolja ; de eltekintve ettől, ő is, meg a kalocsai érsek is ezt javallják, és azt követeli a tisztesség is. Mert a kormányzónak köz- és magán­ügyei — főleg az ő távolléte következtében — teljesen össze­gabalyodtak. Arról is tájékoztatja Brodarics Nádasdyt, hogy a szultán alkalmasint az ő kanizsai birtokai felé veszi útját. Véde­lemért jó lesz Ibraim basához fordulni. Ök különben azon a napon (1532 július 31) várják a szultántól visszatérő Ferdinánd-párti követeket. Egyebekről majd Csányi szolgál felvilágosítással.2 Minthogy Nádasdy a török hadjárata és meggyőződése miatt is távol maradt, még magánügyeinek elintézését is másokra bízza, csakhogy az udvarral való érintkezést kerülje. Ebből nem is csinál titkot. Érzi is ezt Brodarics és eléggé fájlalja. Fájó érzelmeit tük­rözi vissza Budáról augusztus 13-án írott levele, melyben ugyan Nádasdy ügyéről tárgyal, de nem vele, hanem Hassághy Dénessel, a kanizsai administratorral. Miután Brodarics tudatja Hassághyval, hogy a Kis Pál által küldött levelet és a Csányi által üzenteket megértette, fájó érzés­sel és épen nem fátyolozott megütközéssel fejezi ki csodálkozását azon, hogy Nádasdy nem írt ; pedig biztosan tudja, hogy mikor a levélvivő elbocsáttatott, otthon volt. A helyzetet még bonyolí­totta, hogy Gritti elfogatta a levélhozó Kis Pált. Erre vonatkozó­lag azt írja Hassághynak, hogy Nádasdynak semmi oka se lehet a panaszra és neheztelésre Pál fogságba ejtése miatt ; mert a kormányzó saját emberét, nem pedig Nádasdyét vetette bör­tönbe, még pedig nem is büntetlenül. »Tudja meg Tamás úr — írja eléggé nyers hangon — hogy ez (Pál) a kormányzó úrnak a kincs­tartósági szolgálatokra rendelt szolgája volt Tamás úrnál, őmél-1 U. 0. 340—341. 1. 2 U. o. 282. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents