Századok – 1914

Értekezések - KUJÁNI GÁBOR: Brodarics István szereplése János király oldalán - 34

BRODARICS ISTVÁN SZEREPLÉSE JÁNOS KIRÁLY OLDALÁN. 41 levő Brodarics szerémi püspök, királyi tanácsossal,1 a jelenlegi ügyekről és más dolgokról is (Nádasdy magán érdekeire czélozva) tárgyal.2 A »helytartó« 3 nem igen siet hozzá, sőt még az sem bizo­nyos, hogy az oly nagyon sürgetett 200 lovast is elküldötte-e ? * Annyi mindenesetre kiviláglik Nádasdy magatartásából, hogy nem nagyon epekedik Gritti kitüntető szeretetére. Brodarics körülbelől egy hétig maradt Grittinél. Majd — útját ismét Brassó felé véve, a hová április 21-én ér — visszaindul János királyhoz, a ki azidőtájt Lippán tartózkodott.5 Ide utazik Brodarics is, a ki május 9-én már innen ír Tomicki Péter krakói püspök alkanczellárhoz. Ezen levélben sajnálkozását fejezi ki azok makacssága fölött (Ferdinándra és Jánosra czélozva), a kik­nek hajlékonyabbaknak kellett volna lenni a kereszténység érde­kében is. Miattuk lesz ismét háború, bár a békétől a szultán se idegenkedett. Már előre is megborzad a temérdek keresztény vér ontása miatt. Még ebben az utolsó órában is arra kéri Tomickit, hasson oda, hogy a lengyel király küldjön követeket V. Károly­hoz, mert ő meg van róla győződve, hogy ha Károly császár őszintén óhajtotta volna a békét, az már előbb létrejött volna. De ő még most is reméli, hogy lesz eredménye, jóllehet a török már Ausztria ellen jön seregével. Azért reméli ezt, mert Nádasdy Tamás, a király kincstartója és tanácsosa, szintén fölkarolta a gyűléseken az ügyet és hiszi, hogy az ő szorgoskodása meghozza a várt eredményt. Ép ezért, Nádasdyt mint unokaöccsét, kit fiának tekint, ajánlja Tomickinak.6 A Ferdinánd-pártnak Erdélyben (1532-ben) már csupán egy fészke volt : Nagyszeben. Ha Ferdinánd ezt is elveszti, egész Erdély ellenfelének hatalmába jut. A hatalmát minél biztosabb alapra helyezni törekvő Gritti tehát nem véletlenből, hanem előre­látó terv szerint iparkodik Nagyszebent és vele Erdélyt megnyerni. Bizonyára nem rettent volna vissza attól se, a mi szülőföldjén 1 Téved Kre tschmayr, hogy Brodarics János király kanczellárja volt és Frangepán érsekről csak zavart okozó ez az állítás (Kretsch­mayr i. m. 69, 70. 1.), mert ők tanácsosai voltak Jánosnak. 2 Orsz. Levt. Nádasdy levelek. 3 Gritti még 1531 jan. 12 helytartójává nevezte ki Nádasdyt, akié minőségben működik is. (Orsz. Levt. Nádasdy levéltár. Lajstro­mok, vegyesek 1528—1535.) * Valószinű, hogy Nádasdy eleget tett kérésének, mert a nemesi bandériumot nem is háborúra kérte, (mint írta), hanem Budára való bevonulása pompájának emelésére. A bevonulás alkalmával csakugyan két szakasz magyar lovas is részt vett. (Kretschmayr i. m. 71. 1.) 5 Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt II. 261. 1. 6 Tört. Tár, 1908. 272—73. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents