Századok – 1914
Történeti irodalom - Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora. I–III. köt. Ism. Pethő Sándor 55
'73 TÖRTÉNETI IRODALOM. •erősödése, a magyar közvélemény lehangoltsága Bosznia megszállása miatt). Amaz évek signaturájának feltűnően érdekes vonása, hogy a berlini congressuson aratott sikereiért idehaza, a Lajtán innen és túl Andrássyt lehurrogták, míg ugyanakkor Beaconsfield lordot diadalünnep fogadta Londonban. De utolsó művét, a hármas-szövetséggé kibővült középeurópai szövetséget, a melyet azonban Bismarck épenséggel nem tekintett a nagy enigma megoldásának, biztosítva látta. Az ő ideje lejárt. A királyi kegy sugara még teljes verőfényben melegítette a búcsúzó államférfi politikáját és személyiségét, de ennek a fénynek már nem volt ereje, nem volt kalóriája. Andrássy észrevette ezt, beteges és kimerült is volt, vágyott a pihenés és a függetlenség után és — beadta lemondását. E páratlanul gazdag és érdekes kortörténeti munkának végezetül állapítsunk meg egy fogyatkozását. Wertheimer kedvetlenül és elfogultan emlékezik meg a magyar belső politikai helyzetről készített vázlatában az ó-konservativ államférfiakról, különösen a fekete báróról, Sennyey Pálról. Szereplésükhöz, kivált Sennyeyéhez phantastikus terveket fűz, a melyek ellen e kitűnő magyar politikus tiszta emléke és antik veretű jelleme tiltakozik. Wertheimer ugyanis művének Sennyeyvel való vonatkozásaiban teljesen rábízza magát a különben érdemes Orczy naplójegyzeteire, a melyeknek kortársairól szóló ítéleteit módfelett értékeli. Azzal gyanúsítja, hogy Andrássy megbuktatása czéljából Sennyey kész volt kezet fogni a cseh feudális-klerikális körökkel s a dualismus mindenkori bécsi ellenségeivel (L. II. I79-> 351 - !•)• Andrássy észrevette — írja Wertheimer a II. kötet 225. lapján, —• hogy Sennyey báró, a magyar országgyűlés € hallgatagja mennyire készült, szövetkezve a reactionárius elemekkel a Lajtán innen és túl, őt, a liberalismus oszlopát, a ballplatzi ministerpalotából kimozdítani, de hát »aknamunkája« eredménytelen maradt (II. 223.). Önkéntelenül az a benyomásunk támad, ha e történeti invectivákat olvassuk, hogy Wertheimer képtelen volt megszabadulni Andrássy és Orczy báró véleményeinek varázsa alól s mint historikus, készpénznek vesz oly nézeteket, a miket kortársak jegyeznek fel egymásról, a harcz tüzében, a puskapor füstjében, a pártos indulattól gyulladásos szemmel. Az ilyes fogyatkozások azonban a mű arczulatán csak szeplők, de alig zavarják és bontják meg az élet- és jellemrajz monumentalitását. Készséggel méltatjuk a szerző hangyaszorgalmát az adatok összehordása, egybegyűjtése, a kútfők szikár törmelékeinek művészi felépítése körül. Oly munkát alkotott, a mely nemcsak mint históriai mű állja meg helyét, hanem mint
