Századok – 1914

Történeti irodalom - Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora. I–III. köt. Ism. Pethő Sándor 55

'59 TÖRTÉNETI IRODALOM. vei mindenkire rendkívüli benyomást tett. A hiú öreg Gorcsakov sem tudott ellenállani az ő charme-jának s már legelső találkozásuk alkalmával úgy nézett a magyar grófra, mintha »önmagát látná az ifjúság tükrében«. Mint diplomata pedig — Wertheimert idézzük — a bátorság, önbizalom, egyenesség és ravaszság csodálatraméltó keveréke volt az emberismeretre páratlanul alkalmas szemszervezettel, a melylyel úgy tekintett az emberekre, »mintha belsejükben házkutatást tartana«. Bizonyos, hogy mint diplomata nem tartozott a czéhbeli routinierk iskolájának egyikéhez sem. Ép oly kevéssé volt tanítványa Talleyrandnak, mint Bismarcknak, a kiket a XIX-ik század politikai művészetének atyamesterei gyanánt emlegettek. De nagy hiba volna őt a régi osztrák államkanczellárok örökösének is tartani. Nemcsak ezért, mert az ő »kötött marsrutával« jellegzett eljárása átlós ellentétje volt annak, amit Kaunitz, Metternich és Beust követtek, hanem kiváltkép azért, mert Andrássy az eddigi sikertelenségek marasmusa után a saját külügyministeri politikájában és rendszerében a magyar faj éles politikai ösztöneit és szines tehetségeit revelálta. Wertheimer ezekben foglalja össze Andrássy külügyministeri jelentőségét : Ausztriát és Magyarországot kivezette abból az elszigeteltségből, illetőleg abból a zsákutczából, a melybe Buol, Schwarzenberg és Beust képtelen s a nagy politikai összefüggéseket fel nem ismerő stupiditása vezette ; a monarchiának helyet vivott ki a három császár-szövetségben és a kellő időben meggátolta, hogy Oroszország és a német birodalom közt érdekeinkre kedvezőtlen megegyezés létesüljön ; lépésrőllépésre fejlesztette és ápolta a német birodalommal való barátságot, hogy a további entente à trois-ból kiválhasson a középeurópai szövetség falanxa, a pánszláv rezgelődésekkel kaczérkodó czári hatalom ellen fordított éllel ; a viszonyok szemes kiaknázásával képes volt Bismarckot oly helyzet elé állítani, hogy ennek választania kellett Oroszország és a kettős monarchia között, sőt Bismarcknak kellett megragadnia az initiativát a német-osztrák-magyar szövetség megvalósítása czéljából. Bismarckot tiltakozása, sőt uralkodójának ellenkezése daczára arra kényszerítette, hogy a szövetséget a magyar államférfiú által felállított feltételek alapján kötötték meg. Kitűzött czéljaiban és elért eredményeiben egyaránt nagyszerű államférfiúi teljesítmények ezek, a melyeknek koronája a boszniai megszállásban csattanós kifejezésre jutó hatalmi állás lett Európa déli keletén, az Árpádok és Anjouk imperialismusának életre keltésével és új tartományok megszerzésével az 1859. és az 1866. nagy területveszteségek után. Mikor Bosznia és Herczegovina