Századok – 1914

Értekezések - LUKINICH IMRE: Egy erdélyi kereskedelmi társaság terve 1703-ból 464

EGY ERDÉLYI KERESKEDELMI TÁRSASÁG TERVE I703-BÓL. 475 gyűlés folyamán beterjesztette véleményes jelentését, melynek tartalma a következő : A bizottság kötelességének tartja mindenekelőtt hangsúlyozni a tervezet hasznos és tanulságos voltát, s bár a tagok »szemérem nélkül« beismerik, hogy »ezeket az más idegen országokat illető állapotokat, kikrül ebben az munkás munkában sok helt emlékezet van«, nem ismerik úgy, mint a szerző, de azért megkisérlik a tervezet megvalósítható és keresztül nem vihető részleteinek megvilágítását. Hasznosnak és kivihetőnek tartják a marhakereskedelem fellendítését, »mivel Isten ökröt az hazában eleget adott«, A megoldást úgy képzelik, hogy I. Lipót olyan egyezségre lépne a két oláh vajdával, hogy azok »sohon ne engednék meg az marhával való kimenetelt, hanem ezen az mi országunkon való passuson, s mi ott megvivén az ökröket, hajtatnók föl Bécsben, ott pedig legelőszer volnának kötelessek arra a bécsi mészárosok, hogy az mi ökreinket vennék meg. akarmennyi ökör volna máshova való. Innen pediglen csak azok hajtsák, a kik a companiában lesznek«. Helyeslik, hogy »valami a mi hazánkban terem, más országbul ne volna szabad béhozni«, mert így a bor, búza fejében Moldvába és Havasalföldébe kivitt pénz az országban maradna. Javasolják a dohány és a törökbúza termelését is, de utóbbira nézve az a megjegyzésük, hogy bő búzatermés idején ne őröljék, »szűk búza idején penig sit in arbitrio magistratus az őröltet ése«. Egyező a véleményük a harminczadok bérbevétele és a mesteremberek foglalkozása tekintetében. Hangsúlyozzák azonban, hogy a szabad kereskedés mindenkinek természetes joga, »az liber quaestus ne impediáltatnék« az egy marhakereskedésen kivűl, mely kizárólag a kompániát illetné. Vannak azonban a tervezetnek olyan részletei is, melyeket a bizottság keresztülvihetetleneknek tart. Ilyen a forgótőke kérdése. Ugyanis egy ilyen nagyszabású vállalathoz »nem tíz, húsz, vagy harminczezer forint köllene, hanem száz, vagy kétszázezer legalább ; erre az haza insufficiens, mert ez nem hogy száz-, vagy kétszázezer forintot adhatna«, hanem harminczezeret sem. Az is távol tartana sok embert a részvételtől, hogy a befektetett tőkét soha vissza nem kaphatja, s hogy kamatokhoz is csak későn jut. »Az embernek pedig bajos az bizonyos vagyont az reménsigért csak kiadni.« A külföldi sikerek sem szolgálhatnak ösztönzésül. »Anglus, hollandus, német etc. . . . természetek szerint mind felette hajlandók a kereskedésre, mind penig tudósok. De