Századok – 1914

Értekezések - POMPÉRY AURÉL: Adalékok az emigratio történetéhez - 277

.284 DR. POMPÉRY AURÉL. a nemzetiségekre vonatkozó részét változtassa meg és hogy a magyar államférfiak a nemzetiségeknek már az országgyűlés előtt — értekezleteken — adjanak garantiát e változtatásra nézve. — Nem találom nyomát, hogy e czikket 1861-ben kinyomatták volna. A magyar lapok nyilván nem értettek egyet tartalmával. Csakúgy mint a magyar államférfiak, ők is azt tartották, hogy jobb Ausztriával kiegyezni, a fejedelemmel őszinte békét, szoros szövetséget kötni és ez alapon > a nemzetiségek felett fenntartani a magyar hegemóniát, mint a nemzetiségeknek teendő engedmények árán ezekkel szövetkezni Ausztria ellen, — lévén a nemzetiségekkel kötendő frigy mindig megbízhatatlan, ingatag alap, mert ezek sohasem fogják a magyart őszintén szeretni és sohasem fogják bármily nagy engedményekkel sem beérni, míg a magyar állameszme uralkodása és az ország területi épsége (a mikhez pedig az emigránsok javarésze is ragaszkodott) fennmaradnak. Irányi czikkét, mint kiadatlant itt közlöm, de nagy terjedelme miatt, csak kivonatosan. »A tér, melyen állunk, nem ugyanaz,« — irja Irányi, — »mivel a czél, mire törekszünk, külömböző. Azonban vannak országos érdekek, melyek nemcsak kettőnkkel, hanem minden magyarral közösek. Ilyen érdek a hazát lakó nemzetek vagy népfajok egyetértése. Ez egyetértés, mely oly végzetszerűen állott helyre az utóbbi években, fájdalom, múlófélben van. Mi okozza ezt ? A kéz, mely 48-ban szította a tüzet, igaz, most sem nyugszik, de az idegenség, mely csak az imént létezett rokonszenvet felváltotta, nem lehet csupán cselszövénynek eredménye. Annak oka : a magyarnak a 48-iki törvényekhez ragaszkodása. Ezen törvények kétségen kivül erős alapot képeznek az osztrák kormány ellenében, a nem-magyar nemzetiségek irányában azonban ildomtalanul vannak választva kiindulási pontnak. Hiába mondják, uraim, a délszaki népeknek, hogy a legközelebbi országgyűlés ki fogja elégíteni minden méltányos igényeiket, — ők előleges biztosítékokat kívánnak. Ily körülmények között mi feladata van a magyar államférfiúnak ? Ragaszkodni, törik-szakad, a törvényhez, avagy nem azt tekinteni, quid iuris, hanem quid consilii ? A jogász az első utat kell, hogy válassza, a státusférfiú az utóbbit fogja követni. Cicero, midőn consulsága végén felszólittatott : állítsa hitére, hogy megtartotta a törvényt, azt felelte : »esküszöm, hogy megtartottam a köztársaságot«. Az előrelátott, közönséges viszonyokra alkalmazandó törvény felett van, uram, egy magasabb,