Századok – 1914

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1913-ban 1-78

2 DR. DÉZSI LAJOS. Csaby Klárát, vette el (1553). A halál is katonafoglalkozás közben érte : egy taraczkot akart kilőni s az, szétrobbanva, testét darabokra tépte. Ez 1573-ban történt s ekkor Ferenczünk még csak öt éves volt s négy testvérével hamar árvaságra jutott. Tíz éves korában anyja iskolába küldte Németújvárba egy rokonához, azután Sopronba. De a katonavér jobban gyönyörködött apja ménesében és agaraiban, mint a könyvekben, s már 14 éves korában búcsút vett az iskolától. A rokonságban sok vitézember volt, mint pl. Mesteri János, a tihanyi várkapitány, ezek kecsegtették : álljon be vitéznek. Anyja vitéz ember özvegye, vitézember leánya, nem ellenezte : így került tizenhat éves korában a tihanyi várba. Eleinte a vitézi életnek csak gyönyörűséges oldalait látta : a víg életet, a mulatozást, a leányok körül forgolódást s midőn fél év múlva anyját meglátogatta vági kastélyában, nem a régi romlatlan ifjú volt többé. Most már más szemmel nézett a vági szép leányokra is. Anyja észrevette a változást rajta, feddette, pirongatta. De ez már nem fogott rajta. Majd látva, hogy vissza nem tarthatja többé, 100 talléron lovat vett neki s útnak indította. Előbb atyai örökébe, Csesznek várába, szegődött el, de nemsokára összeveszett Ogronfi kapitánynyal s Győrbe ment. Itt próbált először a törökkel szerencsét. 1588-ban a nyéki völgyben a székesfehérvári úton több társával megtámadott egy török csapatot, mely hét szekérrel arra felé vonult. De a vállalkozás Wathayra nézve balúl ütött ki, lovát leszúrták alatta s őt is oly veszedelmesen megsebesítették, hogy kocsin kellett elszállítani. Győrött akkor is megmaradt, midőn gróf Hardeck lett a várparancsnok. Ennek bizalmát annyira megnyerte, hogy egy ízben (1593) fontos megbízásokkal őt küldte Bocskay István váradi kapitányhoz. Míg odajárt, Szinán basa elfoglalta Veszprémet és Palotát s Hardeck Győrt elhagyva, Révkomáromnál ütött tábort. Wathay is odament s vele vonult Székesfehérvár alá s részt vett a Hasszán budai basával Pákozd közelében vívott ütközetben (1593 nov. 5.). Élete itt ismét veszélyben forgott, a csata hevében lováról lebukott s még szerencse, hogy a zászló eltakarta : de a sereg egy része átvágtatott felette s az agyontaposás veszedelme fenyegette. Ott volt Esztergom ostrománál és a győri csatában, a hol meg is sebesült. A győri sereg maradványával Óvárba ment. Ekkor már 25 lovasnak volt hadnagya s 8 lóra való fizetést kapott. Víg életet éltek itt a vitézek, ő is kedvére élte a világát, jó szolgái, jó lovai és agarai voltak : szerették felebbvalói, sze-