Századok – 1913

Tárcza - Vegyes közlések - 805

806 tárcza. rétegeiben általánosan ismert és mindenütt szeretett férfiú büszke­sége társulatunknak, a melyet kétségtelenül a virágzás útjain fog tovább vezetni. Károlyi Árpád nyugalomban. A magyar történetkutatók osztatlan sajnálkozással értesültek arról, hogy a bécsi császári udvari és állami levéltár érdemes magyar igazgatója, Károlyi Árpád, saját kérelmére nyugalomba vonult. A király ez alkalommal osztályfőnökké nevezte ki a tudós levéltárnokot, a ki rendkívüli és sokoldalú tudásával s meg­nyerő, nyájas egyéniségével nemcsak a magyar kutatókat, hanem az idegeneket is kivétel nélkül magához vonzotta. A mikor a kitüntetéshez Károlyi Árpádnak szívből gratulálunk, egyszersmind kifejezzük saj­nálkozásunkat távozásán. Csak az az egy remény vigasztal bennün­ket, hogy felszabadulva hivatalos elfoglaltsága alól, a magyar történet­írás ismét teljesen visszanyeri őt, a ki az utóbbi időben az igazgatás gondjai miatt tollát évekig pihentette, s hogy ezután irodalmunkat kiváló munkássága ismét nagybecsű termékekkel fogja gazdagítani. Szalay László emléke az Akadémiában. Az utolsó hónapokban tudományos és társadalmi testületeink a hála kegyeletes tényeivel adóztak br. Eötvös József és Szalay László emlékének. A Magy. Tud-Akadémia kegyeletének Szalay László iránt deczember 1-én tartott rendkívüli összes ülésében adott kifejezést. Szalay életét és történet­írói érdemeit Angyal Dávid méltatta mélyen szántó, érdekes fölolva­sásában, a melyre megjelenése után még visszatérünk, hogy érdeme szerint, behatóan ismertessük. Bethlen-emlékünnep Kolozsvárott. Br. Eötvös József és Szalay László születésének százéves fordulója mellett az erdélyiek ez évben ünneplik Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 300 éves fordu­lóját is. A kolozsvármegyei általános tanítóegyesület, az orsz. közép­iskolai tanáregyesület kolozsvári köre és az erdélyrészi tanítóegyesüle­tek szövetsége november 14-én és 15-én tartott közgyűléseikkel kap­csolatosan rótták le kegyeletüket. Nov. 14-én a vármegyeház dísz­termében tartott emlékünnepélyüket egészen Eötvös és Bethlen emlé­kének szentelték. Nov. 15-én a kolozsvári iskolák ifjúsága, a melyhez ez alkalommal Szádeczky Lajos lendületes, szép beszédet intézett, meglátogatta a Bethlen emlékét őrző helyeket, majd megtekintette az Erdélyi Múzeum Egyesületnek Bethlen-kori oklevél- és könyvkiállí­tását. Helyreigazítás. A Századok ez évi IX. füzetébe több értelem­zavaró sajtóhiba csúszott. Ezek a következőkép helyesbítendők : a 704 lapon fölülről a 7. sorban Tibor helyett Stibor a 708 lapon alulról a 11. sorban Hadczowicz helyett Hudczowicz a 712 lapon felülről a 7. sorban Semsei helyett Luehei a 713 lapon felülről a 7. sorban Forgách László helyett Forgách Lászlóné olvasandó.

Next

/
Thumbnails
Contents