Századok – 1913

Értekezések - DR. RELKOVIĆ NEDA: A felsőmagyarországi hét alsó bányaváros legrégibb közgyűlési jegyzőkönyvei - 591

A FELSŐM AGY ARORSZ. HÉT ALSÓ BÁNYAVÁROS LEGRÉGIBB JKVEI. 597 végre 1573-ban a rendtartást függelékkel egészítették ki,1 a melylyel a városok is megelégedtek. A városok gazdagodását az általános drágaság is akadályozta. Az éveken át tartó rossz termés következtében 2 az élelmiczik­kek drágulása mindinkább érezhetővé vált s ennek következté­ben az iparczikkek ára is felszökött. Az elégületlenség mind nagyobb arányokat öltött.3 A városok hol a közgyűlésen, hol a saját hatáskörükben rendeleteket bocsátottak ki a drágulás meggátlására,4 de hasztalanul. Főképen a húsdrágulás adott okot a panaszra. Már 1569-ben fölszólaltak ellene ;5 kilencz év múlva a városi követek a közgyűlésen is szóvá tették.6 A hús ára szinte évről-évre emelkedett. A XVI. század végén a hús­drágulás tárgyalása napirenden volt ; végre 1615-ben a közgyűlés szabályozta a húskimérést. Ennek értelmében a marhahús font­ját 3 dénárban, a borjúét 3% dénárban szabták meg.7 Ez az ár­szabály megközelíti a selmeezi ianácsnak már 1597-ben hozott azonos tárgyú rendeletét,8 valamint Újbányának 1593 és 1595-ben hozott határozatát.9 De az iparczikkek drágulása is érezhetővé vált. Az iparo­sok munkakörüket tágítani iparkodtak, holott a városi törvény szerint minden iparos csak a szakmájába vágó czikkeket készít­hetett. E téren első sorban a vargák és cserzővargák, másod sorban a vargák és mészárosok között támadtak visszaélések. 1598-ban a három nagyobb város vargái arról panaszkodtak, hogy a cserzővargák nem szolgáltatnak nekik elegendő meny­nyiségű bőrt, a mészárosok pedig drágán adják.1 0 Ennek folytán a vargák belekontárkodtak idővel a cserzővargák munkakörébe s a nyersbőrt kezdték kidolgozni. Rövid idő múlva viszont a cserzők tiltakoztak a vargák túlkapásai ellen. Gyakrabban ismét-1 Pech i. m. I. köt, 207. és 268. 1. ; Wenzel : Magy. bány. krit. tört. 197—198. 1. 2 Közgy. jegyzők. 1612. év 219. 1, Szilágyi i. m. V. köt, 474. 1. 3 Pech i. m. I. köt. 292—293. 1, Schindler Gyula : A selmeozbányai czéhek élete. Budapest 1908, 11. 1. Ujb. ltár cur. prot. 1588. év 379. 1, 1589. év 389. 1, 1591. év 399. 1, 1602. év 456. 1, 1604. év 460. 1. stb. 4 Sóbó i. m. 39. 1. ; Ujb. vár. ltár cur. prot. 1593. év 417. 1, 1595. év 424. 1. 5 Közgy. jegyzők. 1569. év 114—116. 1. 6 U. o. 1578. év 386—387. 1. 7 U. o. 1615. év 635. 1. 8 Sóbó i. m. 39. 1. 9 Ujb. vár. ltár cur. prot. 1593'. év 417. 1, 1595. év 424. 1. 10 Közgy. jegyzők. 1598. év okt. 2. ülés. A bőrdrágulás miatt az új­bányai polgárok már 1596-ban panaszkodnak. (Ujb. vár. ltár 1596. év 426.1.)

Next

/
Thumbnails
Contents