Századok – 1913

Történeti irodalom - Szekfü Gyula: Serviensek és familiarisok. Ism. Hóman Bálint 540

542 TÖRTÉNETI IRODALOM. későbbi familiares egy rétegével, az officiales-sél vethetők össze.1 Több figyelmet kellett volna fordítania az Árpádkor mi/eseire, köztük — habár decentralisáltan éltek is — a királyi várkatonákra, a későbbi várjobbágyokra, a kiknek szervezete és kötelezettségei épen nincsenek feudális vonások híjján. A Szt. István-féle törvény (I. 21.) egyik középkori interpretatorának »miles id est serviens« megjegyzésének több igazsága van, mint sok más hasonló, középkori magyarázatnak ! A belső kapcsolatokat mellőzve is, kiemelendő lett volna, hogy a serviensek és familiárisok nagy része a várszerkezet bomlásakor függetlenebb helyzetbe, köznemesi sorba jutott, de önállóan magát fenntartani nem igen tudó várjobbágyok, várkatonák vagyis a Xl-ik század milesei közül került ki. Szekfü könyvének törzse s egyúttal legértékesebb része, a melyben az anjoukori familiaritás kialakulását és életét mutatja be. Az erős központi hatalomra törekvő Anjou királyok a familiaritásliak a központi hatalommal szembeszálló olygarchikus hatalmat növelő intézményét megsemmisíteni nem tudták, felhasználták tehát saját hatalmuk erősítésére. Egészen új képet tárnak elénk a familiaris viszonynak a banderialis hadrendszerben s a XIII—XV. század közigazgatási szervezetében való érvényesülését illető fejtegetések. A banderialis hadrendszer eredetét — Szekfü érvelése alapján — kétségtelenül a familiaritásban kell keresnünk. Érdekes képét adja szerzőnk a középkori Erdély kormányzatának s helyesebb világításba helyezi az erdélyi vajdák — királyfogó László vajda, s a később trónra került Hunyadi, Báthori és Szapolyai családok — immensis hatalmának eredetét és jelentőségét. Kellően megvilágítja az okokat, a melyek e valóban territoriális alakulatok, tartományuraságok hűbéres tartománynyá alakulását megakadályozták. Méltán emeli ki ez okok közt а gyengülő központi hatalomnak még mindig bámulatraméltó erejét s a királyok törekvését, а mety а familiárisok tisztán magánjogi függésének a köz javára leendő kamatoztatását czélozta. A szerző érdemeit legkevésbbé sem óhajtjuk kisebbíteni, midőn — kötelességünkhöz híven — egy tévedésére hívjuk fel a figyelmet. Szekfü felismervén a familiaritás jelentőségét, némileg túlbecsülte azt. Habár elismeri, sőt több ízben hangsúlyozza, hogy a familiaritás nálunk korántsem ment a nyugati államokéhoz hasonló tökéletes fejlődésen keresztül, habár kiemeli, hogy a familiárisok és 1 A 15. 1. jegyzetében Szekfü félreérti egy állításomat. Id. helyen nemcsak hogy nem vontam kétségbe a ministerek udvari, központi szolgálatát, hanem, s ebben Szektü is követ, hangsúlyozottan kiemeltem azt (Turul. 1910. 105. 1.): >>A ministerek a király állandó udvarához tartoztak . . .«, >>. . . kik vagy a király kíséretéhez tartoztak s valószínűleg a tanácsülésen is résztvettek, vagy az ispán-ik alatt magasabb hivatalt viseltek.«