Századok – 1913

Értekezések - DR. MADZSAR IMRE: Szent Gellért nagyobb legendájáról 502

510 DK. MADZSAR IMRE. mint későbbkori interpolatio, 1 melynek hitelességével Valter szerzőségének gondolata is megrendül. Ezt a gondolatot egyébként és avval együtt Valter személyének történetiségét Müller egy ép oly sajátszerű, mint hibás érvvel világítja meg. Figyelmeztet arra, hogy a Marosvárra vitt szerzetesek felsorolásában (11. fejezet) Valter neve nem fordul elő. Kapcsolatba hozza ezt avval a körülménynyel, hogy a 12. és 14. fejezetekben Valter váratlanúl lép elő és az egészet azután avval magyarázza, hogy a legenda szerzőjének, illetve a szerzőhöz közelálló személynek »állása az egyik esetben, jelenvolta a másikban úgyszólván magától érthetőnek van feltéve«. Előttem inkább az látszanék lélektanilag természetesnek, hogy a szerző elsősorban önmagáról nem fog megfeledkezni, hacsak arra a szerénységre nem akarunk gondolni, mely a legendák íróit gyakran indítja arra, hogy személyüket elhallgassák, illetve bizonyos homályba burkolják. A jelen esetben fölösleges volna e magyarázat, minthogy Valter neve a fölsorolt szerzetessk között csupán a bécsi codexben hiányzik, ellenben kétségkívül megvolt a nagy legendának abban a nycmaveszett2 kéziratában, melyet 1597 körűi Wion Arnold a velenczei Szt. Györgykolostorban használt. Wion olyan gondosan átvett mindent3 a rendelkezésére álló szövegekből a belőlük compilált életrajzba, 1 Érdekes megegyezést mutatott ki Himpfner B. Athenaios egy helyével (EPhK. 1910. 395.), a mi, úgy látszik, Müller Fr. figyelmét elkerülte. Természetesen nem gondolhatunk közvetlen átvételre a Kr. u. II. századi görög íróból, de a symposion-irodalom oly kedvelt műfaj volt s a novellisztikus motívumok vándorlása annyira ismeretes, hogy talán nem járunk messze az igazságtól, ha egy ilyen kölcsönvett motívumot, »alkalmi interpolation sejtünk a sokat vitatott párbeszédben. 2 Talán már 1757-ben sem volt meg a kolostor könyvtárában, mert különben Stilting, ki ebben az évben adja ki a kis legendát, valószínűleg felhasználta volna. 1769-ben (Karácsonyi i. m. 262.) nem találják. 1797-ben Xapoleon Francziaországba viteti a S. Giorgio Maggiore egyes kéziratait, de ezek, valószínűleg nem hiánytalanul, 1816-ban visszakerültek, most már a Szt. Márk könyvtár birtokába. Ugyané könyvtár örökölte a Szt. György kolostor könyvtárának még megmaradt részét a kolostorok 1810-i feloszlatása alkalmával. (V. ö. Valentinelli, Bibliotheca Manuscripta S. Marci Venetiarum. Venetiis 1868. Tom. I. 108., 127. és 131. 1.) 3 Van azonban a Wion-féle életrajzban egy eddig még ki nem derített provenientiáju részlet is. Kutatóink nem vették észre, hogy épen Szent Gellért és Valter utazásának története előtt benne van ugyanaz az elbeszélés az alma, kenyérdarab stb. küldése által való csodálatos gyógyításról, melyet Szent Istvánról nagyobb legendájának 14. fejezetében olvasunk. Honnan került ez a részlet a Wion-féle Gellért-életrajzba ? A kis legendából aligha, mert ez kifejezetten mondja, hogy G. »testi csodákat« nem vitt véghez (c. 10., a hol a romlott szöveg talán így javítandó: Noli, signo catholicae fidei insignite, humana prudentia a me discere, utrum iste sanetus corporalia miracula ... in vita sua gesserit).