Századok – 1913

Történeti irodalom - Petrov; A.: Materialy dlja istoriji ugorskoj Rusji I–III. Ism. Sz. 39

-42 TÖRTÉNETI IRODALOM. -ság és lenéző bámásmód nem volt alkalmas arra, hogy a papságban -erősítse az unió iránt a rokonszenvet, másrészt a köznépet is elkeserítette s pl. Dorogon 1765-ben az uniótól való nyílt elpártolásra bírta. A bajokon csak az egri befolyástól való szabadulás által lehetett segíteni, a mi hosszas huzavona után 1771-ben a munkácsi egyházmegye eanonisatiójával meg is történt. Az óhitű mozgalmak utolsó fellobbanását 1760—61-ben a negyedik fejezetben Valachorum Ruthenorumque tumultus czím alatt -(59—82. 1.) tárgyalja. A XVIII. század közepén csak Máramarosban maradtak óhitűek a rutének és az oláhok közt, a többi megyében már teljes uralomra jutott az unitus egyház. Az erdélyi oláhok energikusabb ellenállást fejtenek ki az unió ellen s az egyesültek is igen sokan visszatérnek az ó hitre. 1760-ban a mozgalom átcsap a szatmármegyei oláhokhoz, azután visszhangra talál a rutének közt is. Fő agitatorok voltak Sophronius barát és György pap. Különben nem tudunk róluk semmit, csak annyi tűnik ki, hogy Sophronius oláh volt. Erdélyből küldözgetik szét hivatalos színezetű körleveleiket, melyekben fölszólítják az igazhitű keresztényeket, hogy térjenek vissza az igaz egyházba. A hatóságoktól nem kell tartani, mert a királynő megengedte, hogy tetszés szerint választhatják vallásukat. A vallási agitation kivűl a parasztság szocziális és anyagi helyzetének javulását is ígérték az agitatorok, úgy hogy az óhitre való visszatéréssel a nép a szabadulás idejét is közeledni látta. A mozgalmak természetesen nem kerülték el a hatóságok figyelmét s mindenféle javaslatokat terjesztettek fel a Helytartótanácshoz azoknak megfékezésére. Az egri püspök a katonai erő alkalmazását ajánlotta a békétlenkedő községekkel szemben. A máramarosi főispán is ezt tartaná legczélszerűbbnek, de az a politikai viszonyok miatt kivihetetlen. Ennélfogva megelégedtek a gyanús egyének szemmel tartásával, vagy elzárásával. Erdély és Lengyelország felé a kijutást megnehezítették, útlevél nélkül senkit sem engedtek ki vagy bejönni, -sőt egyik megyéből a másikba is csak útlevéllel volt szabad közlekedni. Mindezeket a szigorú rendszabályokat a moldvai pestissel, a :gyakori tűz- és rablási esetekkel okolták meg, hogy a lakosságot föl ne izgassák. Az agitatorok leveleit elfogták, az emissariusokat pedig -elzárták s fölöttük a katonai hatóság ítélkezett. Az agitatió terjesztéséért a hivatalos körök Nenadovics szerb metropolitát s az aradi püspököt tették felelőssé. Az igaz, hogy a mozgalom idejében és •előtte is unitus községekből náluk jelentkezett egyéneket orthodox papokká szenteltek fel s a hivatalos jelentések kiemelik, hogy ezt nem vallási buzgalomból, hanem haszonlesésből teszik. A helytartótanács a királynőhöz intézett felterjesztésében szigorú eljárást ajánl •& metropolitával szemben. A királynő nem késik a szigorú dorgálás.-sal s a szerb hierarchia visszavonul a mozgalomtól. De ezzel nem