Századok – 1913

Értekezések - MÜLLER FRIGYES: A nagyobb Gellért-legenda forrásai és keletkezése - 355

374 MÜLLER F. A NAGYOBB GELLÉRTLEGENDA FORRÁSAI ÉS KELETKEZÉSE. tekintetben emlékeztet a nagyobb Gellért-legenda előadására.1 Az utóbbinak szerzője úgy látszik megtoldotta főforrásának, a kisebb Gellért-legendának szövegét a Hartvik-legenda egy-egy kifejezésével. A számot így persze nem vehette át, hiszen Gellért jóval Sz. István után halt meg és a közbeeső időben nem egy helyen volt eltemetve. Hartvik adatát tehát át kellett számítania. Ha felteszszük, hogy olvashatatlan írás esetén X mellett L-et és V-öt is X-nek olvasta, meg van magyarázva feltűnő szám­adata : 1038 összegezve 30-czal 1068. A szentté avatás e rendkívül rövid előadásához rögtön Gellért tetemeinek 1361-ben történt áthelyezésének elbeszélése csatlakozik. I. Károly özvegy felesége nehéz betegségében a csanádi Szenthez fordult. Miután meggyógyúlt, a kolostort építésekkel bővítette és ajándékokkal halmozta el. Remek ereklyetartókat is készíttetett, a melyekbe Gellért tetemeit saját rendelkezései szerint helyezték el.2 A legendának utolsó adata az, hogy az özvegy királyné 1381-ben meghalt és hogy a tőle alapí­tott óbudai apáczakolostorban temették el. Nem lehet semmi kétség az iránt, hogy az, a ki ezt az utolsó fejezetet írta és a nagyobb legenda szerkesztője egy és ugyanazon személy : t. i. a csanádi kolostor egyik szerzetese. Az 1381-iki évet még említi, tehát ennél később írt. 1421-ben azonban már Velenczében másolták le a >>vita major«-t.3 Ez alka­lommal a legenda első fejezetei új változtatásokat szenvedtek, a melyekkel még bővebben kell majd foglalkoznunk. 1381 és 1421 között tehát meg kellett történnie a »vita maior« alapvető compi­latiójának. MÜLLER FRIGYES. 1 Pont. dorn. I., 63. interiectis itaque XLV annis, cum ad pre­fanda per eum morta­libus misericordie sue bénéficia, sancti sui uel let deus iam mérita de­clarare, ex romane sedis in­stitutione, apostolicis li teris sancitum est, ui eorum corpora eleuar deberent, qui in panno nia Christiane fidei se mina iacentes, sua earn predicatione vei institu tione ad dominum con uertissent... 2 Endlicher, id. h 3 Kaindl, id. h., 8 233. Endlicher, id. h., AA. SS. Sept. VI. 724 A. ... a sacrosancta romana ecclesia consti­tutum est, ut sanctorum corpora, qui Pannoniam ad Christum predicatio­ne sua converterunt, de­berent summo honore 233/34. 1. ... a sanctae R -manae Ecclesiae synodo inventum est, ut corpo­ra eorum, qui Panno­ni im fide praedicatio­ne rigaverunt, deberent summo honore vene­rari . .

Next

/
Thumbnails
Contents