Századok – 1913

Értekezések - DR. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ: Elnöki megnyitóbeszéd 241

242 DR. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ. golt művelődéstörténelem egyes nyilvánulásait felderítő dolgozatok, — mindezek rendkivűl gazdaggá tették történelmi irodalmunkat, melynek általában az lett a fő törekvésévé, hogy a ho! csak lehet, a régi kor eredeti forrásaihoz forduljon. Széles körben indult meg a levéltári kutatás. Alig maradt hazánknak és a külföldnek nevezetesebb levéltára, melyről történetíróink tudomást nem vettek s a melyből a lehetőség szerint ne merítettek volna. Erre a kor változott viszonyai is megadták a lehetőséget. A mi Francziaországban a forradalmi szabadságeszmék hatása alatt, főleg pedig I. Napoleon idejében és Németországban a XIX. század első fele folyamán következett be, arra minálunk valamivel később, a század második felében került a sor. Magánjogi és egyéb korlátok miatt a nyilvános kutatás előtt csukva tartott levéltárak ajtajáról lehullt a zár s történetíróink vetélkedve igyekeztek belőlök anyagot meríteni homályos multunk megvilágítására. Hogy mily eredménynyel, elég egy példára hivatkozni. Vesse össze bárki Teleki Hunyadiak korának Szabó Károly által szerkesztett történet-földrajzi részét azzal a kötettel, mely Csánki Dezső szerkesztésében a minap hagyta el a sajtót és előtte áll az a meglepő eredmény, melynek elérésére csak lelkiismeretes levéltári munka képes. Tízezernyi mozaikszemből arra hivatott kéz a XV. századi Magyarország egyes részeinek topographíai és családtani szempontból oly teljes és hű képét állította elő, hogy abban a magyar történelmi kutatás diadalát ünnepelhetjük. íróink helyes érzéke mindig felismerte, hol van még hiány hazai multunk megvilágításában s adatok közlésével vagy feldolgozással igyekeztek a homályon segíteni. Csaknem mindegyiknek megvolt vagy megvm a maga specialitása, mely a nemzeti mult egészét tekintve, lehet, hogy esetleg kisebb jelentőségű, de mégis értékes a kép teljessé tétele szempontjából. És mégis, ha kiadványaink s a történelem körébe vágó dolgozataink hosszú során végigtekintünk, be kell vallanunk azt, hogy igazán alapvető public at íóknak és bizonyos segédkönyveknek, a melyekhez a kutató lépten-nyomon nyúlni kénytelen, nagy híjával vagyunk. Ezzel nem mondok újat. Ezt érzi és tudja mindannyiunk, a ki történelmi kutatással komolyan foglalkozik. Kiadványaink, közléseink nagy részét az esetlegességnek és a gyors termelés vágyának köszönhetjük. Mintha egyszerre, a legrövidebb idő alatt igyekeztünk volna mindent közzétenni, a mi kezünkbe akadt. Most egy középkori oklevélkötet lát napvilágot, a mely azonban épenséggel nem adja teljes anyagát annak a kornak, a melynek emlékeit közzéteszi. Majd egy XVI. századi levélgyüjtemény jelenik meg, szintén ötletszerűleg, esetleg egybekerült anyaggal ; erre XVII. századi