Századok – 1912
Történeti irodalom - Bártfai Szabó László: Észrevételek Horváth Sándor bírálatára 531
538 történeti irodalom. 538 A bírálat ismételten kifogásolja azt, hogy az 1258-ik évi oklevélben említett, »nobilibus Gwrk scilicet Nicolao Johanni et Laurencio«-nak nevezetteket Gyürkyeknek írom. Teszem azért, mert ezek leszármazottai Gyiirkyek, s a bírálónak tudnia kellene, hogy az Árpád-kori oklevelekben ilyenféle kifejezést : de família Gyurk stb. nem szabad keresnünk, hogy tehát ekkor a Gvürkön lakó és birtokos nemes = Gvürky. Ez eljárása következetlen is, mert viszont a Stephanus de Echken-t miért írja Ecskendinek (helyesbítve Ecskeni-nek) ? . . . stb. A származási tábla kiinduló pontjának részletes megokolásába itt nem bocsátkozom bele, miután a bírálatnak ide vonatkozó része is csak állításokat koczkáztat meg minden indokolás nélkül. A kérdés iránt érdeklődő olvasó megtalálja ezt a mű megfelelő helyén. Csupán azon szembeötlő felületességgel megtett észrevételeket utasítom vissza, hogy én az 1258-ban szereplők atyjának az 1315-ben élő Gyürköt tekintem (380. 1. utolsó sora). Ekkora hibákat csak a kérdés felszínén mozgó bírálat követhet el. A Berendefiakat sem azért tartom Nagy Ivánnal együtt a Zách nemzetség tagjainak, mert Garábsápon 1258-ban és 1347-ben birtokosok, hanem mert ott nemzetségi birtokaik vannak. Azt is kereken tagadom, hogy Széchényi Mihályt Istvánfíyra hivatkozva tekintem Márton atyjának stb. A bírálat az előbbiekhez hasonló erőszakossággal rám fogja, hogy az 1262-ik évi egyik oklevélben szereplő László honti főesperest és testvérét, Mihályt, hibásan Gyürkyeknek veszem. Ezzel szemben idézem a munka 58. lapjának következő sorait : »Mindazon bizonyítékok közül, a melyeket a Gyürkyek nemzetségének megállapítására felhasználtunk, igen kevés vonatkozik Mihályra. Róla csak azt tudjuk, hogy 1262-ben László testvérével együtt bizonyos birtokrészt vesz Gyürkiben. Mindebből csak az bizonyos, hogy az ugyanott később is birtokosok rokonságban lehetnek vele, hogy tőle is származnak, bebizonyítottnak nem vehető.« Kérdem, fedi ez a bíráló állítását ? A bírálatot, ismétlem, mindamellett az jellemzi leginkább, hogy a kifogásolt részek helyreigazításába, a műben tárgyalt személyek kilétének megállapításába, a birtokok hovátartozásának megfejtésébe nem megy bele, csak amúgy a magasból teszi meg azokra észrevételeit. Javítást egyszer kísérel meg ; lássuk, kiállja-e ez a komoly kritikát. Horváth Sándor »végzetes tévedésnek« minősíti (382. 1.) azt, hogy alulírott a Gyürkyek első őseként ismert, már Nagy Iván kézirataiiban is meglelhető Celént, a kinek unokája János, 1339-ben udvari katona, külön személynek veszi attól az Ákos nembeli Celéntől, a kinek hasonló nevű unokája a királyi családot Zách Felicián merénylete alkalmával az elpusztulástól megmentette. Hogy a >>teljességgel érthetetlen tévedést« bebizonyítsa, idézi Arany Jánosnak az elemi iskolákban is ismert szép költeményét Greguss kommentárjából, s kijelenti, hogy