Századok – 1912

Értekezések - KARÁCSONYI JÁNOS: A horvát történetírás zátonyai 1

-30 KARÁCSONYI JÁNOS. császárral és ekkor e szövetség fejében szabadságot nyert az összes dalmát városok elfoglalására. Lement tehát 1105-ben és legyőzte a záraiakat, a többiek pedig meghódoltak neki és így lőn ő már nem csupán Horvátországnak, hanem a dalmát városoknak is ura. Ez Horvát- és Dalmátországoknak Magyarországgal, a magyar királysággal való egyesítésének az eredeti oklevelekből és régi biztos adatokból össszeállított története. A magyar király tehát nem csupán a fegyver jogán, hanem mint női ágon horvát királyi vérből származott teljes joggal egyesítette e hajdan félig-meddig különálló, de akkor is a keletrómai, majd a pápa főhatalma alatt álló országokat Magyarországgal. Nem fogadhatta el sem Kreszimir koronáját, mert az a keletrómai császártól, sem Szvinimir koronáját, mert az a római pápától mint földesúrtól való függést jelentette volna. Nem volt szüksége a horvát nép részéről sem választásra, sem holmi szerződésre, mert hisz e terület anyai jogon úgyis őt illette ! Ö adott kiváltságokat, s a magyar urak megígérték és meg is esküdtek reá, hogy ezek megtartására a királyt buzdítják, de ez a király hatalmi cselekedete, s nem nemzetközi egyezkedés volt. A horvát nemzetnek különben nem vált kárára a magyar királyságba, illetőleg államba való beolvasztása ; mert a magyar király szüntette meg köztük az örökös — őket a IX. században is felére olvasztó — belvillongásokat, a magyar befolyás s részben a magyar származású püspökök erős felszólalásai alapították, vagy legalább is rendezték a horvátok közt a skardonai, knini, korbavai és széni (zengi) püspökségeket. Ezek vonták be aztán azokat a horvátokat, a kiknek elvadulásáról az 1096-iki keresztesek oly szomorú képet festenek, a nyugati műveltség hatáskörébe és így megmentették a teljes elpusztulástól. Mindezeket és még sok más egyéb történeti igazságokat is felfedezhetett volna a horvát történetírás, ha meg nem reked a kései mesék és hamisítványok zátonyán. Észrevették volna, hogy nem a történetíró, hanem Lucius műveit már ismerő, s a Tamás főesperest művéhez csatolt toldalékot magáévá tevő politikus beszél az 1712-iki horvát-szlavon rendi gyűlés főjegyzőjéből, midőn a horvátok önkéntes és a magyar királynak, nem