Századok – 1911

Történeti irodalom - Teutsch Frigyes: Az erdélyi szászok története. Ism. Müller A. 636

637 történeti irodalom. Mint Rauke tanítványa, megtanulta a kútforrásokat értékelni, valamint azokat visszamenőleg fölkutatni, a hogy megtanulta azt is, hogy a néptörténet pragmatikai előadásában szétszórt jegyzeteket fölhasználja, éleseszű következtetésekben egyes jellem­vonásokat egész időközök jellemzésére fordítson, a mult idők alakjait életre keltse. 1840-ben határozhatta el a szászok történetének megírását, midőn a gyulafehérvári Batthyány-féle könyvtárban kezdette kutatásait és ezeknek eredményeként az 1850-60-as években sűrűn jelennek meg a szászok történetére vonatkozó közle­ményei. Ezek szolgáltak alapul 1852-től 1858-ig kis füzet­ben megjelent történetének : »Geschichte der Siebenbürger Sachsen«, mely felöleli az 1141-től 1699-ig terjedő időközt, vagyis a szászok bejövetelétől Erdélynek a Habsburg-ház birto­kába jutásáig. A mű folytatása csodálatosképen elmaradt és az 1874-iki második kiadás is csak lényegtelen bővítésekben és átdolgozások­ban különbözik az elsőtől. A szerzőnek 1893-ban bekövetkezett halála után a mű folytatása örökségként méltó fiára, Teutsch Frigyesre szállott.1 Már atyja szobra leleplezésének ünnepélyét az atyja által írt történetnek harmadik változatlan kiadásával emeli és ennek előszavában jelzi, hogy ez a kiadás első kötete lesz a majd folyta­tandó műnek. 1907-ben jelenik meg, második kötetként, az 1700-tól 1815-ig terjedő időszak története, vagyis a kurucz háborúktól a regulatiók idejéig. Mint ismeretes, nemcsak elődjéhez teljesen méltó folytatás, sőt sok tekintetben értékesebb. Mert míg az első kötet valósággal elbeszélésként hat és czéljához (»a nép számára«) igen hűen ra­gaszkodik, addig a fiú műve már szélesebb látkörben dolgozik. Irálya, az egyes részek földolgozása már modernebb és míg az elsőt az alapvető dicsősége illeti meg, a második a már jobban kikristályosodott tudományos technikájával, a több és megbíz­hatóbb adatok földolgozásával ékeskedik. Az első kötetnek chauvin hangja is ritkábban üti meg fülünket és az általános tárgyilagosság, sőt gyakran önmegtagadó elismerése, a sajnos, gyakran önálló szász álláspontnak nem kedvező tényeknek, emeli értékét a nem szász olvasó előtt. Hamarosan követte e második kötetet a harmadik befejező kötet, mely az 1816-tól 1868-ig terjedő időszakot tárgyalja, a regulatiók idejétől a dualismus megalakulásáig. Mint a második kötetet, emezt is két főrészre osztja a szerző, 1 1903 óta erdélyrészi ágost. hitv. püspök.

Next

/
Thumbnails
Contents