Századok – 1911

Értekezések - ZÁKONYI MIHÁLY: A Buda melletti Szent-Lőrincz pálos kolostor története. - II. közl. 586

604 fiÁKOXYI MIHÁLY. érdemeit is, melyekért neki e kegyet megadják. Nemcsak pereik­ben volt segítségükre, hanem még birtokkal is megajándékozta főkolostorukat, a szent-lőrinczit. Nekik adta kőből épült udvar­házát Pathon, Kenchel János és G edel Mihály szomszédságában a hozzátartozó telekkel s 100 jobbágy hold földdel és egy darab szőlővel együtt. Mint előrelátó jogászember, átadta mindjárt erre a birtokra vonatkozó okleveleit is. Hálából a generalis nem­csak a »confraternitas«-t adja meg, hanem megígéri azt is, hogy a főoltár jobb oldalán a szent-kereszt tiszteletére emelt oltáron Pál mesterért és őseiért mindennap misét mondanak és egy lámpát folyton égetnek. Azért választották éppen a szent-kereszt oltárt, mert ez előtt pihentek Pál testvérének, Miklósnak hamvai és maga Pál is ezt választotta temetkezési helyűi. Megigéri György generalis azt is, hogy Pál mester halálának évfordulóját a halotti officiumok elmondásával évenként megülik.1 Adott Kóvári Pál még más birtokot is. 1411. aug. 15-én megjelent nejével, Dorottyával és leányával, Erzsébettel Garai Miklós nádor előtt és ott ezek, valamint László, Miklós, János és Dorottya nevű gyermekei nevében szüleinek és utódainak lelki üdvéért bevallja a szent-lőrinczi pálosok részére Kenderes, másként Kerekház nevű birtokának harmadrészét, melyet Bői Kántor Mihálytól és fiaitól vett. Átadja : »A Buda mellett ala­pított Szent Lőrincz egyház kolostorának és a benne Istennek szol­gáló remetéknek, a hol már t. i. Pál mester testvére, Miklós el van temetve és a hol maga Pál mester is temetkezési helyet választott magának, egy, a szent kereszt oltára előtt, t. i. a temetkezés helyén a Megfeszített szent nevének és Anyjának, Szűz Máriának tisz­teletére örök lánggal égő lámpára.« Átadta egyúttal Széesényi Frank országbírónak a birtok vételéről kiállított oklevelét, hogy per esetén a pálosok fel­mutathassák.2 A Kőváriaknak azért maradt még birtokuk Kenderesen, mert 1436-ban Kóvári Pál, János és László a szent-lőrinczi pálo­sokkal együtt tiltakoznak egy kenderesi beiktatás ellen, a miért törvénybe is idézik őket.3 1450-ben új részbirtokot szereztek a pálosok Kenderesen. Néhai Bői Demeter fia, Mátyás, mikor a törökök ellen hadba indult, a szükséges költségek előteremtése végett bizonyos ecsegi és kenderesi birtokrészeket zálogba adott Zokay Györgynek és Szepesi Ferencznek 52 aranyforintért. Ezek most kérték pénzii-1 DL : 8884. 2 DL : 9805. Fejér C. D. X/V. 188. Hibásan P. de Govart mond. 3 Károlyi Okmánytár I. 170.

Next

/
Thumbnails
Contents