Századok – 1911

Értekezések - ZÁKONYI MIHÁLY: A Buda melletti Szent-Lőrincz pálos kolostor története. - II. közl. 586

598 ZÁKONYI JllHÁLY. ban, annak folyosóján, a hol tudniillik ugyanezen Szent Pál teste őriztetik. «* Szent Pál ereklyéje azonban, mint említettem, nem volt teljes, a feje Csehországba került.2 A pálosok tudták, hogy ott van, azért nem szűntek meg II. Lajost ostromolni, hogy e szent erek­lyét szert zze vissza és egyesítse a testtel. A királynak, hogy e féltett ki reset megkaphassa, cselhez kellett folyamodnia. 1522-ben Csehországban járt s mikor már vissza akart térni Magyarországba, csak úgy látatlanban egy kívánságának teljesítését kérte a cseh rendektől. Mikor ezek belementek, akkor állt elő vele, hogy ő tulaj­tjpnképen Szent Pál fejét óhajtaná. A cseh rendek ugyan kezdtek erre kifogásokat tenni, de a király késedelem nélkül Karlstein (Carsyn) várába sietett, hol Szent Pál fejét tartották több más ereklyével és a cseh koronával együtt. A király személyesen lá­tott hozzá, hogy kikeresse, a mi azonban nehezen sikerült neki. A csehek ugyanis mindig féltek, hogy Szent Pál fejét elviszik tő­lük, azért elrejtették ; egy takaróba burkolták és erre azt írták, hogy »Szent Anastasia feje«. Végre egy szentéletű pap megmondta a királynak, hogy mi módon találhatja meg s ekkor Lajos lehúzta a hamis feliratú takarót és a halántékon ott találta csehül : »Szent Pál első remetének, ki Buda mellett fekszik, a feje.« Örömtől eltelve vette magához az ereklyét és sietve Budára hozta, hol egy ideig magánál tartotta nagy áhítattal, míg a pálosok nagykáptalana pünkösd táján össze nem ült. így mondja el Gyöngyösi ezt az eseményt3 és utána Eggerer.4 Elbeszélésüket megerősíti II. Lajosnak 1523 márczius 8-án kelt levele Báthory István nádorhoz. Értesíti ebben a király a nádort, hogy hosszas kérésére elhatároz­ták a cseh urak, hogy átadják neki Szent Pál fejét, mely állítólag Carsvn várában van, de csak azzal a feltétellel, ha megtalálja. »Elfogadtuk a föltételt — folytatja tovább a király — és ma reg­gel hajnalhasadtával Carsynba utaztunk és a fejet, bár hamis felirattal volt jelölve, Isten akaratából megtaláltuk és Prágába 1 DL : 17640 . . . altari in honerem ipsius beati Stephani Regis in sacello seu capella saneti Pauli primiheremite in dicto claustro in ambitu eiusdem ubi videlicet corpus eiusdem beati Pauli corpus conseruatur fun­data coristructo. 2 Hogyan került a fej Prágába, nem tudni biztosan. Fuhrmann szerint még mielőtt Velenczébe hozták Szent Pál testét, a fej Konstantinápolyból Rómába került (Fuhrmann i. m. 156. 1.), innét pedig IV. Károly császár, a nagy ereklyegyűjtő vitte magával 1355-ben, mikor ott járt a császári koronázás alkalmával. 1357-ben Prágában helyezte el összegyűjtött erek­lyéit s ezek jegyzékében, melyet Balbinus tartott fenn, ott van Szent Pál feje is (Fuhrmann i. m. 165. 1.). 3 Gyöngyösi LXXXVII. 4 Éggerer 284—286.

Next

/
Thumbnails
Contents