Századok – 1911
Értekezések - GOMBOS F. ALBIN: Történetünk első századaiból. - I. közl. 497
500 Dit. GOMBOS F. ALBIN. hódításait apránként, zajtalanul visszaszedegessék. így alakul ki a bajor herczegség függelékeképpen az új keleti határgrófság, az »Ostarrichi«,1 a melyet II. Ottó 976-ban Babenbergi I. Liutpoldnak adományoz. Az új határgrófság tehát alaposan különbözött a régitől. Ám a törekvés kezdettől fogva megvolt a Nagy Károly-féle határgrófság visszaállítására, a mint hogy a napjainkbeli német történetírók közül egyik-másik még most is keserű szemrehányással illeti a kötelességmulasztó ősöket, a kik nem buzgólkodtak eléggé Pannónia visszaszerzésén.2 Arról nincs tudomásunk, hogy a magyarok miképpen fogadták a németek ezen térfoglalását. Határozottan az sem állapítható meg, hogy kelet felé meddig terjedt az új marchia. Valószínű ugyanis, hogy a magyarok régi szokásukhoz híven itt is arra törekedtek, hogy minél nagyobb elpusztított terület legyen közöttük és az ellenséges érzelmű szomszédok között. Ez a körülmény békés időkben könnyűvé tette ugyan a német telepesek előnyomulását, másrészt azonban bizonytalan jelleget adott a foglalásnak, âZâZ 81 határ folytonos eltolódását vonta maga után. A német írók, közöttük Büdinger,3 Huber,4 Juritsch,5 főképpen a passaui püspökség birtokviszonyaira vonatkozó, sokszor igen kétes értékű adatokra támaszkodva, a legkedvezőbb számítások után is csak a Traisenig tolják ki a határt, Marczali pedig — még tovább menve — a természetesebb határnak kínálkozó Wiener Wald-ot tartja a valószínű határvonalnak.6 A német írók combinatióinak alapja Nagy Ottónak egy 972 október 18-án kelt levele, a melyben a császár megújítja s megerősíti Lajosnak a lorchi egyház javára tett adományozását : »in loco qui dicitur vuachoua in ripa danubii In comitatu burchardi marchionis«.7 Erre vontakozólag két dolgot kell meg-1 III. Ottónak 996. nov. 1. kelt levélében fordul elő először, a mikor is Kotascalhus freisingi püspöknek adományoz egyháza javára »quasdam nostri iuris res in regione vulgari voeabulo ostarrichi in marcha et in comitatu heinrici filii liutpaldi marchionis in loco niuuanhova dicto . . .« (Monumenta Boica. XXXI/I. 259-260. (CXXXIII.) V. ö. m. Meiller, Regesten zur Geschichte der Markgrafen und Herzoge Oesterreichs aus dem Hause Babenberg. Wien, 1850. 2., 191., 192. ; Meichelbeck, Geschichte der Stadt Freising und ihrer Bischöfe. Freisins, 1854. 64. 2 V. ö. Huber i. m. 137. 3 Oesterreichische Geschichte. Leipzig, 1858. I. 268. 4 I. m. I. 175. 5 Geschichte der Babenberger und ihrer Länder. Innsbruck, 1894. Az újabb munkák közül való. Joggal elvárhatnánk a szerzőjétől, hogy a régebbi kutatóknál többet nyújtson. A kútfők mérlegelésében azonban messze amazok mögött marad. Merészen ítél, következtet s aztán mindent cserben hagyva csatlakozik elődemek konklúziójához. V. ö. pl. 5. 14. 6 A magyar nemzet története (Sz. : Szilágyi). 1. 213. 7 Monumenta Boica. XXVIII/I. 193-195. (CXXXIII. CXXXIV.) :
