Századok – 1911

Történeti irodalom - Zarándy A. Gáspár: Huba vére Szemere. Ism. Gombos Albin 292

TÖR 1ÉNETI IRODALOM. 293 lanul szállt nemzetségről nemzetségre. Ezek ugyanis nem voltak általános keletűek, nem tartoztak »a parasztok csalfa meséi, meg az igriczek csacska énekei« közé, a melyeket annyira lenézett a névtelen, hanem, csak a nagyobb szerepet játszó nemzetségfők tetteiről szólván, az illető nemzetség tagjai őrizték, örökül maradván apáról fiúra, unokára, dédunokára — szent kötelességképen hetedíziglen, a mint az még most is szokásban van a középázsiai nomád törökféle népeknél s a mint az az Árpád családjára vonatkozólag a mi nemzeti hagyományainkban is feltalálható. És ezenképen kapta meg a genealógiai kapcsot a névtelen is az általa felemlített s Huba vérének mondott »okos Szemerével«. III. Béla király udvarában talán éppen ettől hallhatta a nemzetségben históriás ének formájában megőrzött hagyományt s így valóban nem a parasztok csalfa meséi után írta meg azt. De okleveles adatunk is van rá, hogy III. Béla korában a családnak országos tekintélyű tagja van : a semptei comes. A névtelen helyenként színes, részletező, majd meg feltűnően szakadozott leírása is erre az eredeti formára enged következtetni. Egészben tehát történeti valóságnak tekinthető a névtelen feljegyzése, de mégis azzal a hozzáadással, hogy — III. Béla korában élvén — már nem alkothatott magának tiszta képet az Árpád korabeli országos állapotokról s így a hagyományszerű emlékeket a saját korának viszonyaihoz mérte. A családi történet fonalának további kibonyolítását Wertner Mór veszi át. Igen nehéz feladat jutott neki : az első okleveles adatokat összekapcsolni visszamenőleg a névtelen jegyző »okos Szemeré«-jével és folytatólagosan a család XIII. századbeli történetével, a honnan kezdve már bővebb anyag áll az író rendelkezésére. Megkísérli a Huba-Szemere nemzetség birtokviszonyait kifürkészni. Ha — a névtelen nyomán — Árpád Hubát az általa meghódított Nyitravidék fejévé tette, úgy ebből joggal következtethető, hogy a nemzetségnek itt folytatólagosan is birtokai voltak. Ezt a feltevést egészen természetesnek találjuk, de positiv eredményre semmiképen sem számíthat a kutató, mivelhogy az ilynemű okleveles megállapítások (eltekintve most okleveleink pusztulásától) nálunk ugyancsak későn lesznek szokásosakká. De valami nyom mégis csak akad. Ránk maradt a pannonhalmi szentbenedek-rendi apátság birtokviszonyairól egy keltezetlen ítélet-levél. Szó van benne Mózes nyitrai főispánról, a ki (más oklevélből tudjuk) 1113-ban még élt. Ezen ítéletlevélben világi tanúként szerepel egy »religiosus« Szemere, a kit az adott körülmények alapján komárommegyei birtokosnak tart s azon az elfogadható alapon, hogy valamivel későbbi ada-